Balanchine-est

Előszó

A Szerenád az első Balanchine amerikai munkái között, és az első igazi szimfonikus balett. Szinte hihetetlen, hogy a School of American Ballet iskolai vizsgaelőadásának készült az ősbemutató. Balanchine a baletthez Csajkovszkij 1880-ban írt, op. 48 számú Vonósszerenádját használta fel. A látvány egyszerű. A kékes fényben vízszínű hosszú szoknyát viselnek a lányok, ami inkább gyakorlóruhára hasonlít, mint igazi jelmezre. Ez felidézheti bennünk a Giselle-t vagy a Chopinianát, azonban az első Szerenád magáról a balettről szólt, és az azt táncoló növendékekről, akik éppen csak fél évet töltöttek el az újonnan beindult iskolában. Nem volt színpadi rutinjuk, és a képzettségük sem volt egyöntetű. 1934. június 10-én zajlott le az első előadás, majd 1935. március 1-jén az Adelphi Színházban az első olyan, amelyet már művészek adtak elő. Azóta a magukra valamit is adó balettegyüttesek repertoáron tartják a Szerenádot.
Már a kezdő kép is poétikus: nők néznek a távolba, és mintha búcsút intenének. 17 lány: pontosan ennyi növendék állt Balanchine rendelkezésére az előadáshoz. Más koreográfus valószínűleg egyszerűen kihagyott volna valakit, hogy páros számú táncosa legyen. Akkoriban ugyanis még követték a klasszikus balettek íratlan szabályait, mely szerint az egyforma, szimmetrikusan elrendezett sorok a szépek. Balanchine azonban nem jött zavarba, hanem átlókba (diagonálba) szerkesztette táncosait. A táncosnők különböző alakzatokat alkotnak, a tánckar több részre bomlik, majd újra egyesül, hogy megint kiváljanak belőle más csoportok. Vissza