Baksay Sándor egyházi munkái II.

Előszó

Részlet a könyvből:

A lelki szegények.
Mát. V. 3. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

Az ember ritkán folyamodik az evangéliumhoz s a közönséges életre ritkán alkalmazza azt a világosságot, vigasztalást és erőt, mellyel az kínálkozik. Sőt ami több, az evangéliumot a legtöbb ember hibásan olvassa, rosszul magyarázza, kevéssé érzi. . Nincs tisztában affelől, minő érvényt kell tulajdonítani azoknak a sajátságos kifejezéseknek, melyekben az evangélium bővelkedik; egymáshoz viszonyítva minő horderővel és tekintéllyel bírnak annak különböző lapjai, részei. Pedig, ha bírálat és megkülönböztetés nélkül valamennyit ugyanazon rangba helyezi: sohasem lesz fogalma az egyes részek alárendeltségéről, az egésznek harmóniájáról s midőn azt hiszi, mindent látott: semmit sem vett észre. A mi isteni Mesterünk beszédei a többinél kiválóbb tiszteletet érdemelnek, mivel a szeretet és méltóság, az emelkedettség és érzés, a mélység és költészet kivételes és páratlan jellemével bírnak. Most - 18 század múlva is - annyira újak, oly kevéssé vannak még valósítva és alkalmazva, hogy a világ ábrázatjának teljes megváltozására nem kellene egyéb, minthogy azok által kormányoztassák. Mi magunk - az ő meggyőződés szerinti tanítványai, - mi magunk sem táplálkozunk az ő beszédeivel, - s talán sohasem gondolkodtunk rólok komolyan s magunk viseletére soha őszintén nem alkalmaztuk. Pedig nem elég csak hinni benne, mint Isten fiában és a világ megváltójában, hinni Istenségében, megindulni halálán s kegyelmet remélni nevében. Mielőtt megholt volna érettünk, már élt érettünk, beszélt érettünk, szólott hozzánk. Beszélt, hogy hallgassuk; parancsolt, hogy engedelmeskedjünk; tanított, hogy tanuljunk. Minden beszédei között pedig az igényel részletesen mély és állandó tanulmányt, melyet közönségesen hegyi beszédnek neveznek. Ezt Jézus az ő munkássága kezdetén szólván, - úgy lehet tekinteni, mint az ő manifesztumát, melyben Izráelt és Izráel által a világot az új vallásról értesíti. Vissza