Budapest ujabbkori épületszobrászata

Előszó

Részlet a könyvből:
Az építészettel minden művészeti ág közül a szobrászat mutat a legtöbb rokonvonást. Mindkettő három dimenziójú művészet. Mindkettő lényegiében tömegekkel, tömegek arányával, tagoltságával síkokkal, s ezek fény és árny játékával fejezi ki művészi mondanivalóját. Az csak fokozza a rokonságot, hogy gyakran még anyaguk, a kő is azonos. Nem csoda tehát, ha határaik néha annyira összemosódnak, hogy az elkülönítést csak a szobrászat ábrázoló mivolta teszi lehetővé.
Nagyszabású alkotások létrejötténél a két művészet gyakran veszi igénybe egymás segítségét. Az épület esztétikai hatásának jelentős tényezője a jól alkalmazott szobrászati dísz. A talapzat pedig nemcsak technikai kellék, de tömegével és arányaival, döntően befolyásolja a szobor hatását. Oltárokon, emlékműveken és síremlékeken az építészet és a szobrászat teljesen egyenrangú tényezőként szerepelhet.
Az építészet történetének legragyogóbb alkotásai a két művészeti ág legszorosabb összekapcsolódásának is példái. Minél szorosabb ez a kapcsolat, annál több igazodást tételez fel mindkét részről. A jó épületplasztikának méretét, anyagát, stílusát az általa díszített épület határozza meg. Ezenkívül még sok olyan gyakorlati szempontnak is eleget kell tennie, ami az öncélú szoborműnél nem jön számításba. Pl. statikai szerep, atmoszférikus behatásokkal szemben való ellenállás, stb.
Az épületszobrászat tehát a szobrászművészeinek az az ága, amely a szobrot az épület művészi összhatásának tényezőjeként fogja fel. Eszerint az épületszobrászat kifejezési eszközeiben korlátozottabb mint a szabad plasztika. Ez a kötöttség azonban semmiképen sem jelenti azt, hogy szükségszerűen alacsonyabbrendű is. Nem egy művész tartotta a szobrászat legsajátosabb területének az épületplasztikát. Rodin is erre utalt, amikor a nagy katedrálisok korát sóhajtotta vissza. Vissza