Székesfehérvár

Előszó

A ma százezres ipari város, Székesfehérvár, mint neve is mutatja, egykor a királyi szék - azaz az ország trónja - helye volt. Szent István, Szent Imre, majd számos Árpád-házi király, az Anjouk, Mátyás és utoljára Szapolyai János temetkezőhelye, királyi koronázások és esküvők színhelye. János király halála és Buda eleste után, 1543-ban török uralom alá került, s ezután egykori fényét, jelentőségét többé nem nyerte vissza.
Jó másfélszáz év háborús pusztításai után, a XVIII. század folyamán a város barokk stílusban épült újjá. Lakói egyszerűen csak élni akartak, s a ködös múltnál fontosabb volt számukra jelenük és jövőjük. Így történt hogy a romokat nem tisztelve, az ősi templomok és paloták maradványait kőbányaként használták új otthonaik építéséhez. - A "fényes múlt" pedig lassan legendává légiesült.
Ez a könyv - lapjain négy évszázad képeivel, rajzaival - sem tudja a legenda valóságát fölidézni. A régi, XVI-XVIII. századi metszetek bizony nem a ragyogást, hanem a pusztulást - ostromokat, csatákat, el- és visszafoglalásokat - idézik. Rajzolóik számára elsősorban az esemény volt a fontos, a helyre, annak házaira, palotáira alig voltak kíváncsiak. A XVIII. században ugyan már változott a szándék - F. B. Werner és az utána következők valóban a látott város képét vázolták föl - az a város azonban már egészen más volt, mint a régi. Az 1730 és 1861 között (az első fényképfelvételek előtt) készült ábrázolások egy kisváros születését illusztrálják, egy olyan kisvárosét. amely templomaival, középületeivel, püspöki palotájával, s a belváros utcáival, lakóházaival a mai Fehérvár polgárai számára is ismerős. Vissza