Bacsó Péter

Előszó

Nápolyban, egy szakszervezeti klubban, több munkás felháborodott a Kitörés vetítése után, merthogy a rendező miért nem mutatta meg főhőse számára a kiutat is. Néhány nappal később Sorrentóban egy igen neves olasz rendező - a neorealizmus egyik idős mestere - arról beszélt, hogy a Kitörés az első olyan filmélménye, amely betekintést adott számára: hogyan is élnek hétköznapokon a szocialista országokban az emberek. Ez a kép megragadó és izgalmas volt - mondotta. A Csepel Autógyárban, a Harmadik nekifutás ankétján, többen is elismerően szóltak a filmről, de hitetlenkedve kérdezték: hol akad Magyarországon olyan igazgató, aki önként visszamegy munkásnak, ha úgy érzi, hogy vezetőnek nem vált be? Aztán még ugyancsak Csepelen - majd Tatabányán is - felállt egy-egy hozzászóló és arról beszéltek: valamikor ők is vezetők voltak, de visszatértek eredeti foglalkozásukhoz. (Igaz, arról nem esett szó, hogy önként tették-e ezt a lépést, avagy a kényszerítő körülmények hatására. Viszont azt is kevesen tudják, hogy a Jelenidő Mózes Imréjét alakító férfi valaha népi kollégista volt, majd „kiemelt káder", aki azután visszament munkásnak. Jóval a film forgatása után - és attól teljesen függetlenül - ismét vezető lett belőle.) Bacsó csak a Jelenidővel száznál több ankéton vett részt, de a Kitörés vagy a Harmadik nekifutás bemutatója után sem szűkölködött a meghívásokban. Vissza