Lakodalmas népszokások Kárpátalján

Előszó

Miért fontos a hagyományok őrzése? - teszik fel sokan a kérdést. Vannak, akik azt vallják, hogy egységesülő világunkban fölösleges ragaszkodni az avítthoz, maradihoz, nemegyszer primitívhez, megmosolyogtatóhoz. Szerencsére többen vannak azok, akik ösztönösen vagy tudatosan, de őrzik őseinktől örökölt hagyományainkat, szokásainkat.
A hagyomány a nemzet emlékezete, az állandóság illúziója. E nélkül az illúzió nélkül nem érezhetjük magunkat otthon a világban. Pedig gyakran idézzük Tamási Áron mondatát: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne..." Otthonvilágunk kialakításában, azonosságunk megőrzésében segítenek a hagyományok.
A kárpátaljai olvasó jól ismeri az ungvári járási Szalóka község lakóinak hagyománytiszteletét. Az ő nevükhöz köthető a hazahívogató falunap évenkénti megrendezése, amikor az elszármazottak hazalátogatnak, hogy találkozzanak gyökereikkel, az őket felnevelő szülőfalu megtartó erejével.
Nemcsak megőrzik, életben tartják, hanem le is jegyzik szokásaikat, hagyományaikat, hogy mindenképpen átöröklődjék a következő nemzedékre, példát mutatva ezáltal más településeknek is. 2004-ben már megjelent egy hagyományőrző kötet Kender, kender, de szép tábla kender címmel, melyben Fekete Erzsébet a szalókai fonót, tollfosztót, disznótort, tengerihántót elevenítette fel.
Jelen kiadványban Bácskái Béla a lakodalmi vőfélyverseket adja közre. Tudatosan, felelősséggel törekednünk kell azonban ama tiszta forrás minél hitelesebb megőrzésére, szem előtt tartva Győrffy István mondását: "A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá."
Bízom benne, hogy Bacskai Béla gyűjtését haszonnal forgatják majd a hagyományőrzés kárpátaljai elkötelezettjei.
Punykó Mária Vissza