Babylon és Judea

Előszó

A babylonok a rendes időszámítás előtti 582-ik esztendőben vitték ki Júdeából a száműzöttek utolsó szállítmányát, néhány száz zsidó családot országukba. Általában ettől az időponttól számítják az első száműzetést, a „gálutot". Százharmincnyolc évvel korábban foglalták el ugyan az asszírok Izrael tiz törzsének fővárosát, Samariát, de a zsidó nép tudatában a történeti sors fordulatot az első és a második jeruzsálemi templom lerombolása jelzi. Az asszírok uralkodója, Sargon a sokezer foglyot és polgári száműzöttet Palesztina északi feléből birodalmának különböző részeibe telepítette azzal a szándékkal, hogy az új telepesek a lehető legrövidebb idő alatt szívódjanak föl bálványimádó környezetükbe. Ugyanakkor asszírok, babylonok és arameusok kerültek az erősen néptelenített országba,akik az ottmaradt kevés izraelitával összekeveredtek. A tiz zsidó törzs javarésze e telepítési politika következtében elmerült és az ország déli felében megmaradt Juda és Simon törzsekhez csatlakoztak a menekültek ezrei. Ezekkel együtt a kicsi Júdea országa heroikus körülmények között még másfél évszázadig tarthatta magát.
Amikor e könyvben az első Templom pusztulását megelőző történéseket összefüggéseikben kapja az olvasó, önkéntelenül is fölmerülnek a bibliai történelem ismerői emlékében a jelenségek, amelyeket az asszírok inváziója előtt látunk. Izraelnek a szomszédos országokkal való ingadozó viszonya, a bizonytalanság feszültsége és lazult erkölcsök jellemzik az izraeli Hosea király korát, épúgy, mint a judeabéli Cidkijáét. Vissza