Bábu a polcon

Előszó

Részlet:

"Annyiszor hallottam, hogy nevezetes emberek - vagy azok, akik annak hiszik magukat - életük alkonyán - esetleg még előbb - megírják emlékirataikat, hogy magam is kedvet kaptam ehhez. Egy baba memoárja - végre ilyen még nem volt, amennyire én tudom. Az, hogy bábu vagyok - úgy értve, hogy valami bűbájos szőke szöszből van a hajam, üvegből a szemem és bármi érjen: mindig egyforma bájjal mosolygok, belül meg kócból vagy fűrészporból vagyok (ezt még - szerencsére - nem derítették ki a gyerekek, akiket én egyszerűen játszótársaimnak nevezek) nem riaszt vissza. Vegyük csak a diplomatákat. Mindig egyformán mosolyognak, bármi érje országukat vagy a más országát; és hány diplomata írta meg már emlékiratait? De megvígasztalódom akkor is, ha arra gondolok: hány embere lepte meg memoárokkal a világot, aki a kócot és a fűrészport nem a hasában viselte. Rájöttem, hogy ez a kóc- és fűrészpor-dolog vélelten műve, igazán. Nem látom be, miért ne követhetnék el én is memoárokat, ennyi tapasztalattal és élménnyel a hátam mögött, ha egyszer kedvem van hozzá! S ha valaki az íráskészségre utalna, megnyugtathatnám: attól, hogy nem tudok beszélni, írni még tudhatok; a kettő nem zárja ki egymást. Tudok emberekről, akik csak írásban tudják kifejezni magukat. Ha valaki nem a szó embere, nem jelent meg abból az időből, mikor aktív voltam: egy kimustrált töltőtoll s egy játék-írógép. Megígérték közreműködésüket a sajtó alá rendezésnél, így mi baj érhetne? Gondolom, olyik hivatásos memoár-írónak sem áll egyéb a rendelkezésére munkaközben egy töltőtollnál s írógépnél." Vissza