Babona, babona, tizenhárom babona

Előszó

Részlet a könyvből:

Próza a babonáról

Legyen szokatlan, vagy legyen fölösleges, vagy legyen úttörő: engedtessék meg a költőnek, hogy elmondhassa néhány szóval prózában is a babona terebélyes problémájáról való vélekedését, dióhéjba szorítva.
A babona a transzcendentális gyökerű félelmek szülöttje. A babona az emberi élet ősi és egyik legnagyobb rákfenéje; az ember legóriásibb s leggyilkosabb köz- és önámítása s az emberben s az emberen uralkodó leghatalmasabb érzéskomplexumok: az életérzés, a szerelemérzés, az Istenérzés, a félelemérzés és a halálérzés elemi hatalmával űzött gigászi köz- és ön-szélhámosság. Az emberi élet és világ leggigászibb szélhámossága. S a népek a bölcsőtől a koporsóig a babona hálójában, örökös igézetében élnek, mint egy fojtogató, örök ködben úgy élnek a millió babona mindent belepő ködében, mely nem engedi uralomra a napvilágot, sötétségbe burkolja a világosságot. S a népek úgy élnek a babonáktól nyüzsgő lelkivilágukban, mint egy növény, mely elől az életnedvet és életerőt környöskörül a gyomok milliói szívják el a földből. (A falu vajákosainak, „feldcsereinek", „cursmidjeinek", kuruzslóinak, javasasszonyainak s a város jósnőinek és jósainak lélekmérgező működését is csak a babonától fertőzött légkör teszi lehetővé és virulóvá.)
A babona elgazosítja az emberi élet minden megnyilvánulását. Nincsen életünknek a babonától meg nem fertőzött területe. A babona sohase fog tökéletesen kipusztulni, míg egyetlen ember él e földön. Babonacsökevények mindenkor lesznek a földön, míg emberek lesznek rajta, akik félnek az élettől. Istentől, egymástól, a haláltól. Vissza