Irodalmi miniatürök I.

Előszó

A magam könyveihez nem szeretek előszót irni. Ha magyarázat az előszó, akkor bizonyosan van valami baj a könyvvel. Ha dicsekszik: izléstelen. Ha szerénykedik: szánalmas. Ezt a könyvet azonban, amelynek nem apja, csak nevelője vagyok, szívesen vezetem a világ elé, hogy minden magyarázgatás, dicsekvés és szerénykedés nélkül egyszerűen bemutassam. Az Irodalmi miniatűrök gondolatát a magyar olvasóközönség sajátságos átalakulása érlelte meg. Ez az átalakulás hihetetlenül rövid idő alatt, a háború derekától máig eltelt három-négy esztendő folyamán ment végbe. Megváltozott az olvasóközönség társadalmi összetétele. Megváltozott az olvasók száma. És természetesen megváltoztak a könyvhöz fűzött igények is.
Ezekről a változásokról nem lehet egy-két mondatban beszámolni. Mozgalmas időket éltünk és a könyvesboltok forgalma alapján meglehetősen hű grafikont lehetne készíteni ezekről az időkről.
Az olvasóközönség társadalmi összetétele! A háboruig a kiadóknak egy aránylag szük, meghatározható réteggel kellett számolniok; ennek a rétegnek megvolt a maga alja és föle, mindegyiknek megvoltak a maga hagyományos szükségletei, kedves irói.
Most aztán jött a lövészárokban unatkozó milliók betűszomjúsága. Válogatás nélkül árasztották a könyvet a frontra és válogatás nélkül falta mindenki azt, ami éppen a kezébe került. Az ilyet betűáradatból lehet, hogy a komoly fizikus-zászlós egy szobalányoknak való rémhistóriát ragadott ki, de ez bizonyosan nem ártott meg neki: ellenben százszor és százszor megesett, hogy félművelt vagy műveletlen emberek szeme előtt nyitott meg csodás uj világokat, eldurvult lelkekben ébresztett soha nem sejtett kultur-szomjuságot egy-egy igazán jó könyv. Vissza