Előszó
Az erdők koronás vadja, a szarvasbika hatalmas bőgése megdobogtatja a vadász szívét, ha a vadász elejtette, örökre felejthetetlen emléket szerez magának.
De milyen kevesen vannak, akik ebben a...
Tovább
Előszó
Az erdők koronás vadja, a szarvasbika hatalmas bőgése megdobogtatja a vadász szívét, ha a vadász elejtette, örökre felejthetetlen emléket szerez magának.
De milyen kevesen vannak, akik ebben a gyönyörű szép szórakozásban részesülhetnek.
Az erdők remetéje, a vackából csak a sötétben mozduló vadkan, Csonka-Magyarországban már csak kevés helyen van és igazán nem sok azoknak a száma, akik a vaddisznó vadászatában gyakorta tudnának maguknak örömet szerezni.
A kecses őzbak arányos termetével és gyöngyös zömök fejdíszével, jórészt csak a nagy uradalmi erdők vadja. A szomszédos kisebb területeken csak akkor ejthető el, ha egy-egy példány a nagy uradalmi erdőkből kivándorolt.
A kis vad vadászatában részesülhet a vadászok túlnyomó része s a kis vad vadászata sokkal hosszabb ideig gyakorolható, mint akár a szarvasbika vagy az őzbak vadászata, mert hiszen hónapok állnak rendelkezésre. Ha valaki a vadat gondozta, etette és friss vérrel nemesítette, bizonyára lesz is szórakozása. Hiszen mindinkább múlik az az idő, amikor a »hirtelen szerzett pénz« kiüti a "régi" vadászok kezeiből a területeket és a kis vad örvendetesen kezd szaporodni.
A kis vadnak nagy változatosságot felmutató vadászata is öröm és szórakozás. De csak fele öröm és fele szórakozás akkor, ha valaki jó vizsla nélkül műveli, mert sok-sok vad marad el mellette, amelyet senki emberfia meg "nem láthat", csak a jó vizsla érezheti.
Vissza