B. Szabó György

Előszó

B. Szabó György váratlan haláláig résztvevője volt a vajdasági képzőművészeti eseményeknek. A többiekkel együtt fejlődött, s a vajdasági művésztelepek keletkezésével egyidejűleg érlelődött. Ritkán vett részt a tartomány művészeinek tárlatain, még ritkábban állított ki önállóan: Belgrádban 1956-ban, 1957-ben, 1960-ban, 1963-ban és ebben az évben - élete utolsó esztendejében - Ljubljanában; nem keltett különösebb figyelmet a kritikusok körében; rajzaiban főképp a „fekete-fehér kromatika, ez a tompa és súlyos ritmus", a „kései szecessziós-expresszionista hatások" ragadták meg a műbírálók figyelmét, de a „rutin és a fölényes vonalvezetés" is. B. Szabó György furcsa sarjadék volt és maradt: egy sajátosan felfogott „diszharmónia harmóniája" felé vette útját, s ezt az összhangot egyéni módon tolmácsolta rajzzal és betűvel. Talánya volt és maradt képzőművészeti életünknek, összetett síksági kultúránknak és mentalitásunknak. A képzőművészeti környezet, amelyhez B. Szabó több okból kivételesen ragaszkodott, nem volt vidéki, bár sokáig lenézően periférikusnak tartották. Közvetlenül a háború után itt gyakoriak és pergők a képzőművészeti események, az ambíciók jelentősek. Sík vidékünkön sok kezdeményezés és tehetség jelentkezik, s a már elismert alkotókkal együtt megkezdik az új művészet sokféle arculatának kialakítását. Ez a munkásság a két háború közötti képzőművészeti tapasztalatokra támaszkodott. Tartományunk képzőművészeti eseményei, melyekre a több felől jövő irányzatok hatottak, nem peremjelenségek, s megérdemlik a kutatók érdeklődését. Ha ehhez hozzávesszük az 1952-ben megindult művésztelepi mozgalmat, amely előbb Vajdaságban, majd csakhamar az egész országban elismerésre talált, nyilvánvaló, hogy az itt kifejlődött művészek iránti érdeklődésnek nem lenne szabad csak olykor-olykor és mellékesen jelentkeznie. Vissza