Fülszöveg
„Ez egy eléggé hosszú történet, és ha egy-két éven belül nem sikerül helyretenni a dolgot, tehát vagy csapatot felépíteni, vagy egy multinacionális nagyobb tökeerővel rendelkező cégnek átadni az egészet, akkor ez tulajdonképpen egy orvostörténelmi emlék lesz." Dr. Bártfai György professzor
„Milyen cikkben, vagy milyen könyvben olvastam a Gynevacrol? Már nem tudom. Arra emlékszem, hogy utánakerestem, utánanéztem, hogy mi is ez. Aztán felvettem a kapcsolatot Lázár doktornővel és a vele folytatott szakmai megbeszélések alapján gondoltam úgy, hogy akkor én ezt elkezdem használni, mert hitelesnek tűnik." Dr. Ács Nándor professzor
„Erika tényleg kivételes egyéniség, nagyon jó ember. Most is, amikor felhívott, hogy majd keresel, jó volt hallani a hangját. Örülök, hogy könyv lesz ebből a történetből abban reménykedem, hogy most talán fordult annyit a magyar valóság, hogy egy ilyen nagyon-nagyon jó és hasznos védőoltást felkaroljon valamelyik gyógyszergyártó! Számomra egy Semmelweis...
Tovább
Fülszöveg
„Ez egy eléggé hosszú történet, és ha egy-két éven belül nem sikerül helyretenni a dolgot, tehát vagy csapatot felépíteni, vagy egy multinacionális nagyobb tökeerővel rendelkező cégnek átadni az egészet, akkor ez tulajdonképpen egy orvostörténelmi emlék lesz." Dr. Bártfai György professzor
„Milyen cikkben, vagy milyen könyvben olvastam a Gynevacrol? Már nem tudom. Arra emlékszem, hogy utánakerestem, utánanéztem, hogy mi is ez. Aztán felvettem a kapcsolatot Lázár doktornővel és a vele folytatott szakmai megbeszélések alapján gondoltam úgy, hogy akkor én ezt elkezdem használni, mert hitelesnek tűnik." Dr. Ács Nándor professzor
„Erika tényleg kivételes egyéniség, nagyon jó ember. Most is, amikor felhívott, hogy majd keresel, jó volt hallani a hangját. Örülök, hogy könyv lesz ebből a történetből abban reménykedem, hogy most talán fordult annyit a magyar valóság, hogy egy ilyen nagyon-nagyon jó és hasznos védőoltást felkaroljon valamelyik gyógyszergyártó! Számomra egy Semmelweis Ignác történet kezd körvonalazódni, ami szintén az evidenciák tudomásul vétele helyett, a szégyenteljes elutasításukról szól." Für Anikó színésznő
„A harmadik injekció után hála Istennek azonnal ismét teherbe estem! Ez alkalommal azonban a baba megmaradt! Mi több egy makkegészséges kisfiam született! Hiszem, hogy a doktornő nem csak hatalmas szaktudással, de rendkívüli odafigyeléssel kezelt, én ezért örökké hálás leszek! Jó lenne, ha a vakcinát újra forgalomba hoznák! Szívesen használnám újra, és bizalommal ajánlanám mindenkinek!" Simon Petra
Nincs jó kedvem. Bár összeszedtem tücskötbogarat (és ezzel a minősítéssel eszemben sincs kisebbíteni a feltaláló Újhelyi Károly és az évtizedeken át szorgalmasan oltó Lázár Erika érdemeit) nem jutottam messzebb, mint ahová egy krónikás eljuthat.
Begyűjtöttem ezt-azt, kifaggattam sokakat (orvost, professzort, kismamát, színésznőt, fizikust, média szakembert) azt nem mondom, hogy hiába, de ezt majd eldönti az olvasó. Ami igazán bosszant, hogy nem látom a fényt az alagút végén. Persze, ha optimista vagyok, a könyv utóélete talán hozhat áttörést. Talán.
De az is lehet, hogy amikor Ön ezeket a sorokat olvassa: Karcsi bácsi vakcinája már árkon-bokron túl van, és ami igazi hungarikum lehetett volna, ma már csak emlék Magyarország számára. Akkor ez a könyv valóban csak azért született, hogy megőrizze egy „mi minden lehetett volna belőle" vakcina, meg egy mindenre elszánt szülész-nőgyógyász szinte megszállott küzdelmének történetét. Tudom, ez sem kevés, de szerettem volna derűsebben egy ígérettel zárni a sztorit.
Helyette kérdezek: nem akarja valaki megvenni a Gynevacot? Addig, amíg még lehet.
Vissza