Előszó
A történelmet éljük. Valamennyien, együtt. Vagy száz esztendeje bőven van részünk benne. S bár a sodrát a puszta létünkkel is módosítjuk, vannak, akik lelkiismereti kötelességüknek érzik, hogy azt...
Tovább
Előszó
A történelmet éljük. Valamennyien, együtt. Vagy száz esztendeje bőven van részünk benne. S bár a sodrát a puszta létünkkel is módosítjuk, vannak, akik lelkiismereti kötelességüknek érzik, hogy azt tőlük telhetőleg és tudatosan ők maguk szabják meg. Noha tisztában vannak vele, hogy megszámlálhatatlan tényező határozza meg. De értékviláguk kényszeríti őket, hogy a folyamatok nyomvonalát maguk próbálják meg kijelölni, vagy a sodruknak gátat szabni. Sem az egyik, sem a másik kísérlet nem szokott sikerrel járni. A történelem mégis felismerhetőn magán viseli a kezük nyomát.
Mindig a reformerek azok, akik megindítják a rajtuk messze túlnyúló folyamatokat. S ha tetteiknek méltó krónikása akad, személyüket, tevékenységük emlékét megőrzi a társadalom.
Mint Hegedűs B. Andrásét, aki cselekvő részese, ismerője és hű megörökítője is az 1956-ot előkészítő fiatal értelmiségi reformnemzedék tevékenységének. A Petőfi Kör egyik kezdeményezőjeként és vezetőjeként.
Az ő izgalmasan érdekes és hiteles „krónikáját" tartják a kezükben.
A mi kettőnk életét 1956 fonta össze; hogy mikor találkoztunk először személyesen, az az idők ködébe vész (mint az igazi barátságoké általában). Életünk közös meghatározó élménye 1956 forradalma. Amihez mindketten hívek maradtunk.
Hegedűs tökéletesen végiggondolt és kiérlelt tanulmányai, a reform, a forradalom résztvevőiről rajzolt arcképei sokoldalú - s ami még fontosabb: emberi és meleg - képet adnak arról az alig két hétről, s az azt megelőző s követő időszakról. Ami a sorsunkat határozta meg.
Ha valaha volt írás, amit emlékek és tények faragott köveiből kellett fölépíteni, akkor ez az. Szilárd és kikezdhetetlen. Maradandó és - szerintem - kötelező olvasmány.
Köszönet és tisztelet illeti érte a szerzőt.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal