Előszó
Harmadik évkönyvünk bizonyos értelemben más, mint az eddigiek voltak. Az első a romániai magyar nemzetiség intézményeivel foglalkozott, irodalmával, művészetével, általában jelenlétével az ország...
Tovább
Előszó
Harmadik évkönyvünk bizonyos értelemben más, mint az eddigiek voltak. Az első a romániai magyar nemzetiség intézményeivel foglalkozott, irodalmával, művészetével, általában jelenlétével az ország szellemi spektrumában. A második a tanulás lehetőségeit tárta fel a tanügy átszervezése utáni Romániában, s a pályaválasztást a képességek korai felismerésével igyekezett megkönnyíteni. Ez az új évkönyv egy - századunk történetében úgy tűnik - fordulópontot jelentő évtizedről, a hetvenes évekről igyekszik képet adni, de lévén, hogy a közleményeket A Hét tíz évfolyamának mintegy 50 ezer gépiratoldalt - száz, egyenként 500 oldalas könyvet - kitevő anyagából válogattuk össze, a nemzetiségi szempontok itt sem hiányoznak. Az első jellemző vonása - úgy tetszik nemcsak az itt közölt anyagnak, hanem a tárgyalt évtizednek is - a tudományos gondolkodás igénylése és előnyomulása az élet minden területén. A Román Kommunista Párt vezette társadalomépítés folyamatánál, amelyet főleg első oldali cikkeinkből vett részletekkel vázolunk fel, ez nem meglepő, hisz az országvezetés tudományos alapokra helyezése épp ez időszak deklarált és legfőbb törekvése. Külön hangsúlyt kap ez azzal, hogy évkönyvünk újraközli közéletünk három ismert személyiségének egy-egy lapunkban megjelent és a gondolkodás magas szintjét képviselő írását. Az első terület, ahol a tudományos gondolkodás térhódítása az anyagokat válogató szerkesztőnek is feltűnik, az az irodalom. Nem tagadja, hogy némelyik strukturalista elemzés vagy komputeres kísérlet, tehát az irodalmi jelenség kételyt nem ismerően tudományos megközelítése ma már sokkal inkább kísérletnek tűnik, mint mikor a lapban megjelent, mégis beemeli e kötetbe, mert szerves része annak a gondolatsornak, amely ezen évtizedben a tudományban látja az ember megváltásának fő letéteményesét. Érdekes változást mutat - és ennek is vannak a tudományos gondolattal kapcsolatai - a nemzetiségi önismeret folyamata is. Felismeri, hogy az ország egészében való gondolkodás egyben a világ progresszióhoz való kötődés biztosítéka. Különösen szervesen mutatkozik ez meg a tudományos gyakorlat és a tudományos ismeretterjesztés területén ahol a sajátosság fogalma az ország problémáját, gondját jelenti. Ezzel egyidőben és összefüggésben a népi kultúra értékeinek számbavétele is napirendre kerül. Ennek főleg az az oka, hogy a civilizációs fejlődéssel - elsősorban a tárgyi néprajz elemei - elvesztik eredeti funkcióikat, és ezáltal - kikopván a használati tárgyak sorából - degenerálódnak, kihalnak. Másik probléma, amelyet népzenei vitánk tárt fel, az, hogy a szórakoztatás iparosodásának körülményei - nem utolsósorban az oktatás, a hozzáértés hiányosságai - elmossák az igazi népi értékeket, amelyek pedig egy népesség anyanyelvvel,felérő sajátosságát jelentik. Az itt - tömörítve - újra közölt vita épp azt a gondolatot tárja fel, amely a romániai magyar népdalért száll síkra a jobbára dzsentri örökség műdallal szemben. Nemcsak azért tartottuk fontosnak e két - sőt a népi tánc problémáit feszegetővel három - vita közlését, mert ezzel a romániai magyar értelmiségiek népi kincseik iránti felelősségérzetét akartuk jelezni, hanem azért is, mert külföldről és az országból többször érkeztek megkeresések e fontos elvi következtetések könyvbe foglalása tárgyában. Érdekes, hogy talán a kimondottan tudományos rész az, amely a legkevésbé elégíti ki a válogató szerkesztőt, s amely a leginkább készteti magyarázkodásra. A tudományos cikkek, esszék nagy gazdagsága a lapban a szerkesztői hiányérzet oka. A tükrözött tíz évet ugyanis a különböző tudományágak gyors fejlődésének folyamata jellemzi. Ilyen körülmények között a szerkesztő nem is törekedhet arra, hogy az egyes tudományágakban kimondott utolsó szó jelenjen meg e válogatásban. Ugyanis ezek az úgynevezett utolsó szók legtöbbször már kimondásukkor utolsó előttiek. Éppen ezért a kiválogatott cikkeket az olvasó pusztán a tudomány táguló univerzumának jelzéseiként foghatja fel. Ezzel együtt a szerkesztő úgy érzi, hogy - A Hét maga is e mozgalmas évtized terméke lévén - ezen újabb évkönyvünk nem méltatlanul és nem is haszontalanul foglalja majd el helyét a többiekkel egy sorban. A SZERKESZTŐ
Vissza