Az utolsó köntös

Fülszöveg

Fekete Gyula barátom arra kért, válogassak össze a munkáimból egy kötetre valót kedvem szerint, avagy éppenséggel a lelkemet sajdító bánatomra hallgatva.
Így jártam el tehát.
Reménységgel enyhített bánataimból válogattam ezeket az írásokat a könyv címének eligazító hangulata szerint. Utolsó köntösünk, írtam valaha szegény, senyvedő, mezőségi nyelvünkről, a legüldözöttebbről Európának ezen a táján, ahol a kisebbségi létbe zuhant magyarság naponta, sőt, percenként tapasztalhatja: mit jelent a huszadik században a paranoiás sovén hatalom, a nyílt asszimilációs szándék, a "tiszta nemzeti állam" faszisztoid politikai diktatúrája.
Utolsó köntösünk a nyelv, mondjuk tehát álmainkban is konok ragaszkodással, jól tudván, hogy önmagában ez az érzés nem menti meg etnikai létünket. Az író nem hatalmi erő, csupán a lélek hullámverésében vergődő virrasztója e történelmi éjszakának.
A Szó, amely Isten, redőiben őrzi az emberi nem történetét az első naptól fogva, s minden nép történetét annak nyelvében olyan bizonyossággal s oly cáfolhatatlanul, hogy zavarba ejti a járatlanokat és tudósokat egyaránt.
Mondom ezt magam is Jean Pierre-rel, akinek szavai mindétig megerősítenek.
Ennek jeleként teszem le könyvemet is új reménnyel az olvasó asztalára.
Az Örökségünk könyvsorozat élő irodalmunk legjavát a szerzők kézjegyével hitelesítve őrzi meg az időnek. Idősebb íróink, összeálló gazdag életművükből személyesen válogatják ki legkevesebb, általuk legtöbbre értékelt, legsikerültebbnek tartott s - mintegy szellemi hagyatékként - az utókornak leginkább ajánlott írásainkat. Vissza