Előszó
A zsidóságnak jó érzéke volt a történelemhez, az élet tanítómesteréhez. A 19. század folyamán azonban sokan utat tévesztettek. A korszerű műveltség elsajátításával elnyűtt köntösként dobták el hagyományaikat, és múltjukat megtagadva igyekezetek élni életüket. Küzdöttek a szabadságért, az igazságért, a szépért, a jóért... általában mindenért és mindenkiért rajongtak, csak a zsidóságért nem, arról megfeledkeztek.
A zsidóságnak nincsenek katedrálisai, hatalmas szobrai, festményei, emlékeink csak kövek és könyvek. Ismerjük meg zsidó múltunkat, hogy fel tudjuk építeni jövőnket!
Édesapám 1979-ben egy kis imakönyvet adott emlékbe. Két bejegyzés van benne. Az egyiket az édesanyja, a nagymamám 1942-ben írta be: A mindenható jó Isten legyen mindig veled, és óvjon meg minden rossztól. A másikat édesapám írta: Ezen imakönyv a zubbonyom bal felső zsebében a szívem felett volt. Többször álltam a nyilas kivégző-osztagok előtt, és az Imakönyv szelleme - Ne ölj! - megvédett a haláltól.
Azoknak szeretnék emléket állítani ezzel a könyvvel, akiket a Könyv szelleme, a Ne ölj! nem tudott megvédeni. Azoknak a gyermekeknek, édesanyáknak, édesapáknak, íróknak, költőknek, művészeknek, tudósoknak, sportolóknak, akiknek a családjából hírmondó sem maradt.
Mátészalkán volt kiállításom a zsinagógában. Amikor beléptem oda, lelki szemeimmel láttam imádkozni:
Frankéi Jenő urat, a Tóra-olvasót,
akinek vastelepe volt;
Fischer Józsi bácsit, a mészárost;
Kis Krauszt, az orvost, gyermekeivel;
Adler urat, az építészt;
Nagybátyámat, Goldschmied Sándort, a szabót, népes
családjával...
A nagymamáimat, akiknek soha nem tudtam azt mondani, hogy Nagyi, mert felrakták őket a marhavagonokba, és meg sem álltak velük a gázkamrákig.
Az áldozatok nem hatalmaztak fel minket, hogy a nevükben is megbocsássunk.
Vissza