Az utolsó cár

Fülszöveg

„A Romanov-dinasztiát, több mint háromszáz éves uralmának fontos szereplőit, valamint a korszak végét rengeteg mű ábrázolja klasszikus történelmi munkáktól kezdve olcsó ponyvakönyvekig. A mozgókép feltalálása óta számos néma- és hangosfilm is született e témáról, s ezek minőségi spektruma is a legmagasabb színvonaltól a giccsig terjed. Különösen az uralkodóház utolsó képviselőinek, mindenekelőtt II. Miklós cárnak és feleségének, Alekszandra Hessen-darmstadti nagyhercegnőnek, valamint gyermekeiknek a sorsa foglalkoztatja mindmáig a szerzők irodalmi és művészi fantáziáját. Nem csupán a szűkebb család és a mellettük hűségesen kitartó szolgák egy részének bestiális meggyilkolásáról van szó. Az uralkodóház hatvanöt tagjából végül is tizennyolcat öltek meg különböző helyszíneken, és negyvenhatot kényszerítettek száműzetésbe a bolsevikok. ( )
Ami a cári párral és gyermekeikkel 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka Jekatyerinburgban történt, máig foglalkoztatja az orosz történelmi... Tovább

Fülszöveg

„A Romanov-dinasztiát, több mint háromszáz éves uralmának fontos szereplőit, valamint a korszak végét rengeteg mű ábrázolja klasszikus történelmi munkáktól kezdve olcsó ponyvakönyvekig. A mozgókép feltalálása óta számos néma- és hangosfilm is született e témáról, s ezek minőségi spektruma is a legmagasabb színvonaltól a giccsig terjed. Különösen az uralkodóház utolsó képviselőinek, mindenekelőtt II. Miklós cárnak és feleségének, Alekszandra Hessen-darmstadti nagyhercegnőnek, valamint gyermekeiknek a sorsa foglalkoztatja mindmáig a szerzők irodalmi és művészi fantáziáját. Nem csupán a szűkebb család és a mellettük hűségesen kitartó szolgák egy részének bestiális meggyilkolásáról van szó. Az uralkodóház hatvanöt tagjából végül is tizennyolcat öltek meg különböző helyszíneken, és negyvenhatot kényszerítettek száműzetésbe a bolsevikok. ( )
Ami a cári párral és gyermekeikkel 1918. július 16-ról 17-re virradó éjszaka Jekatyerinburgban történt, máig foglalkoztatja az orosz történelmi emlékezetet. A szovjet publicisztika úgy próbálta igazolni a gaztettet, hogy a cárt a „Véreskezű Miklósként", minden rossz forrásaként diaboli-zálta, másfelől elhallgatta, illetőleg tabusította a mészárlás fontos mellékkörülményeit. Ezzel szemben az orosz emigráció irodalmában az a tendencia uralkodott, hogy a Romanovok tragikus végét visszamenőleg, mint szentekhez méltó erényeik bizonyítékát tüntessék fel. Oroszország utolsó, „Isten kegyelméből" uralkodó cárjának pályafutását főleg nyugati szerzők próbálták kiegyensúlyozottan elemezni. Munkájukat azonban nehezítette a források hiányos volta. ( ) Bizonyos kérdéseket a szovjet levéltárak 1991-es megnyitása után sem lehetett kielégítően tisztázni." Vissza