Az utca rendje 1943

Előszó

Az Úrnak 1943. esztendejéhez érkeztünk el. Pár nap választ el csupán az évfordulótól. De úgy megszoktuk az események rohanását: ki tudja már, hogy amióta nagy szomszédunk, Németország magába olvasztotta Ausztriát, - amióta Eugenio Pacelli pápai legátusként Budapesten járt a fényes-pompás Eucharisztikus Kongreszszuson, - amióta először robbantak szét a trianoni rabbilincsek, - hogy azóta mindössze négy esztendő telt el? Ki hinné, hogy évszámokban csak négy évet öregedtünk?
Igen, megszoktuk a sűrített életet. A négy évre úgy tekinthetünk vissza, mint ezelőtt négyszer négy, vagy éppen négyszer tíz esztendőre....
Őrt áll a magyar honvédsereg a Csöndes Don partjainál, résztvesz a világtörténelem legnagyobb ideológiai harcában. Vajjon a magyarság, amely a legerősebb gátként állt őrt egy évezreden át a nyugati keresztény kultúra határán, távolmaradhatott volna ma, amikor újra válságba került minden, amit a keresztény szellemiségű Európa kultúrában, vallásban, tudományban, technikában alkotott?
Vértanu-áldozatot is hozott ez a nemzet: ifjú Kormányzóhelyettesünk reményteljes élete lett az Áldozat. „Megújul az ő élete, mint a sasé" - ez volt megrázóan komor temetésekor dr. Ravasz László püspök búcsúbeszédének alapmotívuma. Megújul a Nemzet, - legjobb fiának áldozatával kijelölt történelmi útján. Meg kell újulnia érzésben, gondolkodásban, cselekedetekben, hiszen a komor viharfellegek között mintha máris egy új, boldogabb tavasznak hajnalhasadását látnók!...
És áldozatokat követelt a Budapest elleni két légitámadás is. Ártatlan polgári életeket, gyermekéletet, templomot, villát, polgárházat, jelezve, hogy valóban olyan totális háborúban veszünk részt, amelyben eltörpül a különbség a külső és belső front között. Vissza