Az utas

Előszó

- Maga itt Vichyben! Ez aztán a szerencse! Édes barátom, tudja-e, hogy nincs a világon senki, akinek jobban megörültem volna, mint magának! Ha sietett, ha meglepte, vagy zavarba ejtette valami, avagy ha sok volt a mondanivalója: Roger Lecoulteux erősen selypített s ez a beszédhibája még furcsábbá tette amúgy is eléggé zavaros kiejtését.
Igen elegáns nyári öltönyéhez termete kissé vaskos, haja túlságosan szőke, arca nagyon is rózsás; s lenszínű, borzas bajusza ellenére valami kövér, jóllakott gyerekhez hasonlít, akit épp e percben mosdattak meg s öltöztettek fel tiszta ruhába. Így állít Kerjean elé s elállja a járókelők útját a fasorban, mely a vichyi «régi» parkot átszelve, a kaszinótól a források csarnokához vezet.
- Miért jött ide, Kerjean? Cukorbajos vagy epekövek bántják? De nem... Fogadni mernék, hogy a repülőversenyek miatt van itt.
- Megnyerné a fogadást.
- Én anyám kívánságára jöttem ide: ő májbaja miatt volt itt s kúrája végeztével elutazott... én pedig az ő tanácsára itt maradtam... ó, ez hosszú história!
Kerjean mosolygott Roger Lecoulteux - Roro, amint bizalmas ismerősei nevezték - ritkán mondott három mondatot egyfolytában a nélkül, hogy édesanyját ne emlegette volna.
- Édes barátom, tegnap kint voltam az abresti mezőn... csodálom, hogy önt nem láttam!...
- Pedig természetes... Az ilyen gyülekezetben meglátják a neves pilótákat a híres gépek föltalálóit s a magamfajta szerény mérnököket senki sem veszi észre...
- Ugyan kérem! Jól tudom, hogy az éronauták körében önt korántsem tekintik szerény mérnöknek. Még mindig Patainnél van?
- Igen.
- Megelégedett? Vissza