Az utak őre

Előszó

Részlet:
"TISZTELETADÁS HEGYESI JÁNOSNAK Nemrég úgy emlékezett meg róla valaki, mint "utolsó mohikán"-ról. Eltűnődtem e jellemzésen. Még ha szó szerint venném is, lehetne benne valami igazság. Hegyesi János nem indián, de az a szívósság, amely törékeny, szíjas testalkatát és kitartó, erős lelkét jellemzi, nyugodtan emlékeztethetne azokra az amerikai földmíves őslakókra, akik primitív eszközeikkel is egy kontinenst átszelő nyílegyenes utakat építettek és teraszos műveléssel termékennyé tették a havas-hegységek meredek oldalait, s akik ma is őrzik az évszázadok súlyával szembeszegezett szerény méltóságukat, napszítta arcuk komoly derűjét, szűkrezártan figyelő tekintetük élességét. Mohikánnak már kevésbé tudnám elfogadni: Fegyvert talán ha muszájból vett kézbe, s a kegyetlenkedést sohasem tartotta dicsőségnek. De hiszen e népszerű indián regényekből elterjedt megjelölés mér rég elhagyta eredeti jelentését! Ma valamilyen kihalóban lévő, nemes emberfajta, életforma méltó képviselőjének jellemzésére szokás használni. így pontosítom tehát a fordulatot: Hegyesi János az utolsó igazi magyar paraszt-író.
Akkor tűnt föl, amikor felelősségteljes, derék értelmiségi emberek kezdtek rájönni, hogy a hanyatló, újra elidegenedő, céljavesztett magyar középosztályt a népből származó tehetségekkel kellene felfrissíteni. A szeghalmi gimnázium, annak is főként kötelességtudó, kitűnő igazgatója, Nagy Miklós fedezte fel. Hamarosan jó barátságba került annak a mozgalomnak jeleseivel is -főként Szabó Pállal és Veres Péterrel amely mozgalom azután idők és körülmények változása idején párttá erősödvén a Nemzeti Parasztpárt képviselői, tisztségviselői közé emelte. Valamivel előbb, az „őstehetségeket" a maga hasznára elhíresítő üzleti vállalkozások is kinyújtották utána a kezüket, de nem tudták - mint annyi más jóravaló tehetséget - megrontani. Nem rontotta meg a politika sem. A fölemelkedés lehetősége nem tette karrieristává, a hatalom nem aljasította el. A legnehezebb csábítások, fenyegetések idején is tisztességes, magához és sorstársaihoz hű ember maradt. Volt rá ereje, hogy amikor úgy látta helyesnek, visszatérjen a tiszta szegénység, a mindennapi kétkezi munka világába; nem lett sem osztályának sem önmagának árulója." Vissza