Az üldözött (rossz állapotú)

Előszó

Két golyó és egy tarka ló

A leálló mozdonyóriás tejszínű gőztömege élesen csapott Dávid Barrer hosszúra nyúlt arcába. Sápadt volt, de sápadtsága jól összeillett kicsit gyűrött ruhájával, mely amerikai lompossággal lógott termetén. Az egyetlen utas volt, akinek a kedvéért a vonat félpercre megállt ezen a kopár és elhagyatott kis vadnyugati állomáson: Robinsonban.
David Barrer a friskói egyetem hallgatója volt és még ugyanazon a napon bebizonyította, hogy sápadt ökleit nem kenyérbélből gyúrták.
Poggyász nélkül ugrott le a vasúti kocsi magas lépcsőjéről. Még egy fogkefével sem volt több nála, amikor megkapta a táviratot: «Azonnal gyere, halálos golyót kaptam, apád!» Csak éppen a kalapját vágta a fejébe és taxival robogott a pályaudvarra. Éppen idejében, hogy a megindult vonatra felkapaszkodhasson. Most itt van. Megérkezett. A talpfákat borító kavicsréteg élesen csikorog, nyekereg és recseg vékonytalpú városi cipője sarka alatt, - majdnem úgy recseg és csikorog, mint ahogy nemsokára annak a gazembernek a csontjai fognak recsegni és csikorogni, aki mególmozta Old Barrert, az apját.
A mozdony újabb gőzfelhőket köhögött ki magából. Elindult. Lihegése egyre gyorsabb lett, aztán még gyorsabb, s mire Dávid Barrer az állomásépülethez ért, már az utolsó kerekek csattogtak mögötte. így csattogtak - golyót-kaptam, golyót kaptam, halálosat, golyót-kaptam, halálosat... Vissza