Az Ujság albuma az 1906. évre (rossz állapotú)

Előszó

Szontágh Pál "grund"-nak hítta a maga horpácsi tuszkulumát, melyet az ő halála után mult őszszel én vettem meg, hogy ott is úgy végezzem az életet, a hogy kezdtem: gerendás kúriában, melyben ha az egyik ablakot nyitom ki, a trágyadomb szaga özönlik be az udvarról, ha a másik ablakot nyitom ki, ákácz- és rozmaring-illat oson be a kertből. A grundhoz egy tábla föld is tartozik, nem olyan széles ugyan, mint a nagy-oroszi grófé, de éppen olyan mély. Szóval a grundnak én vagyok most a gazdája, de mivelhogy csak a felét birtam megvenni (azaz hogy azt se birtam), és mivelhogy az előbbi gazda exczellencziás volt, én pedig csak tekintetes vagyok, hogy a tekintély, a status quo valahogy ennek daczára is megmaradjon, itt okvetlenül valamely rangemelésnek kellett következni, - azért aztán a grund lett uradalommá emelve és most mint »horpácsi dominium« emlegettetik a családban, valamint barátaim és kártya-partnereim részéről.
A vétel idején hiteles lajstromot vettem át a holt és élő instrukczióról. Holt instrukczió alatt értetődtek holmi vödrök, katlanok, hordók, mángorlók, az élő instrukczió rubrikájában azonban csak egy tétel fordult elő: »Négy darab komondor kutya«.
Négy eleven kutya! Hisz ez nagyszerű! A gyerekeim oda voltak a gyönyörűségtől. »Vegyük meg, apa!« A négy kutya nagyot billentett a mérleg serpenyőjében. A kis »Fokszi«, a Bérezi kis kutyája, most már hát nem lesz egyedül. Meg kellett vennem a dominiumot a négy kutya miatt.
E közben azonban beköszönt a zimankós tél (télen pedig még gondolni se szeret az ember a sáros falura), feléje se néztünk a dominiumnak, míg csak az első baraczkfa nem kezdett nyílni a Múzeum-kertben. Annak a rózsaszínű virágai megcsiklandozzák az ember szivét. Vissza