Az újrakezdés receptjei

Fülszöveg

„A könyvben megszólalók főzéshez, konyhához való viszonya más, mint a legtöbb kulturális vagy etnikai kisebbség tagjaié: vallási vonatkozásai is vannak. A zsidóság esetében az asszimiláció fokmérője, hogy milyen mértékben tartják be a kóser előírásokat. Egyedüli zsidóként egy romániai kistelepülésen szinte lehetetlen betartani mindent: van, akinél a tejes és húsos edények keveredtek össze az évek alatt, máshol a tréfli alapanyagok is megjelentek. Az is megesett néha, hogy marhaszegy vagy libamell helyett sonka került a sóletbe - vagy ahogy kizárólag Erdélyben nevezik: a csólentbe. A kötet egyik hőse, Lea néni azonban az utolsó csepp erejéig kitartott a hite mellett, a pusztuló szatmári falu szélén is kóser konyhát vezetett."
Nyáry Krisztián

Éhség és sóvárgás. Revízió és csalódás. Holokauszt és újrakezdés. Kóser és tréfli. Nagyjából ezek a gondolatok motoszkáltak bennem, amikor 2015 végén a fejembe vettem, hogy írok egy erdélyi zsidó receptes könyvet, amelyben a közösség háború... Tovább

Fülszöveg

„A könyvben megszólalók főzéshez, konyhához való viszonya más, mint a legtöbb kulturális vagy etnikai kisebbség tagjaié: vallási vonatkozásai is vannak. A zsidóság esetében az asszimiláció fokmérője, hogy milyen mértékben tartják be a kóser előírásokat. Egyedüli zsidóként egy romániai kistelepülésen szinte lehetetlen betartani mindent: van, akinél a tejes és húsos edények keveredtek össze az évek alatt, máshol a tréfli alapanyagok is megjelentek. Az is megesett néha, hogy marhaszegy vagy libamell helyett sonka került a sóletbe - vagy ahogy kizárólag Erdélyben nevezik: a csólentbe. A kötet egyik hőse, Lea néni azonban az utolsó csepp erejéig kitartott a hite mellett, a pusztuló szatmári falu szélén is kóser konyhát vezetett."
Nyáry Krisztián

Éhség és sóvárgás. Revízió és csalódás. Holokauszt és újrakezdés. Kóser és tréfli. Nagyjából ezek a gondolatok motoszkáltak bennem, amikor 2015 végén a fejembe vettem, hogy írok egy erdélyi zsidó receptes könyvet, amelyben a közösség háború előtti szokásaira, a koncentrációs táborokban tapasztalt éhezésre, aztán a kommunizmus csajkarendszerében megélt ínségre, a kényszerű tréfliségre egyaránt rá lehetett kérdezni
Ez az elhatározás minden bizonnyal egy hosszabb folyamat eredménye volt, amiben a szégyen is bőven közrejátszhatott.
Szégyelltem, hogy bár sokszor egy minjánra való férfi sincs már az erdélyi hitközségekben, az ottani emlékezetpolitika az anyaországban lassan általánossá váló hárításhoz igazodik. Szégyelltem, hogy az általam ismert településeken úgy közlekedünk a régi zsidó negyedekben, hogy fel sem merül, talán épp a mi dédszüleink, nagyszüleink kezdték használni az elhurcoltak szobáit, konyháit, edényeit 1944 májusa után. Szégyelltem, hogy a csólenten - amit Magyarországon általában sóletként emlegetnek - és a flódnin kívül, amiről viszont kiderült, hogy legfeljebb a nagyobb városok asszimilálódott közösségeiben ismerték, az erdélyi zsidó konyháról alig valamit tudok.
De tudtam azt, marosvásárhelyi születésű lévén, ahol a családi szálak sokfelé elérnek, hogy kapcsolatba léphetek túlélőkkel, akik mesélhetnek nekünk a kóser háztartásokról, a kulturális hagyatékról, amelynek egyik alkotóeleme a gasztronómia.
És tudtam azt is, hogy az illatokat, közvetetten pedig az ízeket és ételeket, ugyanott raktározzuk az agyunkban, ahol az emlékeinket és az érzelmi kötődéseinket. Vissza