Az újmagyar dal

Előszó

Mondják, hogy a kritikus - szemben a költővel - nem születik, hanem lesz. Arany János pedig úgy vélte, hogy a kivénhedt operadalárból lesz az énektanár. Annyi bizonyos, hogy a tudományegyetemek magyar szakán a XX. század eleje óta többen kísérleteztek „alkotói" szemináriumokkal, amelyeken nem a szűkebb értelemben vett tananyagot kiegészítendő, olykor attól teljesen független "művek" hangzottak el, szépirodalmi jellegűek és azok kritikái; de tudunk úgynevezett műfordítói szemináriumokról is, amelyek egyike-másika a bölcsész-legendák közé költözött. Az Összehasonlító Irodalomtudomány „B" szak óráin, nem kevésbé az Irodalomelmélet „speciális képzés" egyik-másik szemeszterén, különféle „hívószavak"-hoz kapcsolódva, nem egyszer rejtetten, „kritikusi" előtanulmányok adják az oktatás tartalmát: kortárs szerzők, művek helyeztetnek szűkebb és/vagy tágabb kontextusba, az intermedialitás eljárásaira igyekeznek szakirodalmi anyagra lelni a hallgatók, egy, a közeli múltból vagy a jelenből származó művet szembesít kritikai visszhangjával, befogadástörténetével a referens. A posztgraduális kurzusok hallgatóival már emeltebb szintű követelmények támasztatnak. A tudományos diákköri munkára, a szakdolgozatra, az első (kritikusi) munkákra építve meg kell kezdeni a majdan létrehozandó értekezés tervrajzának elkészítését, részint a választott témához kisebb terjedelmű, majd tervtanulmány-igényű publikációkkal kell közeledni, részben el kell sajátítani a recenzió készítésének „fortélyait". Vissza