Előszó
Lassanként megszokott tavaszi, nyár eleji foglalkozásom lesz, hogy előszót, beköszöntőt írok az iskolai évkönyvhöz. Be kell vallanom, ez az egyik olyan határidős munka, melyet szívesen csinálok. Nem csak azért, mert a szigorú szerkesztők kegyéből kapok egy-egy nap haladékot az „anyag" leadására, hanem inkább azért, mert már néhány héttel a tanév vége előtt végiggondolhatom a mögöttünk lévő hónapokat.
„Olyan hirtelen elszaladt ez a tanév is!" - mondta egyik kollégám, barátom a minap. Sokunkban bujkál hasonló gondolat, talán azért, mert a tanévek mindig egyformák. Egyformák? Gyorsan helyesbítek, mielőtt valamelyik tanár, tanító vagy szülő elégtételt vesz meggondolatlan kijelentésemért. Természetesen minden tanév más és más, minden elmúlt iskolaév visszahozhatatlan, megismételhetetlen csodálatos lehetőség pedagógus és diák számára egyaránt. Éppen ezért óriási a nevelő-oktató ember felelőssége, mert egy elrontott perc hosszú évekre nyomot hagyhat a tanítványban. Szerencsére az öröm, a siker is mélyen vésődik az emlékek agyagtábláiba.
Sikereink bőven voltak, vannak ebben a tanévben is. A részletek, a versenyek eredményei megtalálhatók az évkönyvben. Most és itt arról írnék, gondolkodnék szívesebben, ami az elért eredmények mögött van, vagyis arról, mitől lesz korszerű, hatékony egy iskola.
Az ezredfordulóhoz közeledve fel kell tennünk a kérdést: hogyan tovább? Mit csináltunk jól, min kellene változtatni, módosítani? Ez a tantestületre, az iskolára is igaz.
Az „Újlak" - ahogyan általában emlegetik, emlegetjük iskolánkat - bizonyos értelemben már ma is a jövő évezred iskolája. Nemcsak azért, mert az elmúlt tíz év alatt a kerület legjobban felszerelt, legkorszerűbb iskolájává fejlődött, hanem inkább azért, mert a tantestület munkájában, stílusában, elképzeléseiben megtalálhatók azok a fontos és egyre fontosabbá váló elemek, amelyek a korszerűséget jelentik: a minőségre, a teljesítményre törekvés és erre nevelés, a differenciált gondolkodás és nem utolsósorban a tanulók önbizalmának, saját teljesítményükben való hitének fejlesztése.
Azért emelem ki ezt a néhány tulajdonságot a sok hasonlóan fontos közül, mert hiszem, hogy ezek nélkül a kétezres évek embere nem lehet igazán sikeres. Hiszen hiába a verejtékesen megszerzett tudás, ha a diák nem képes azt megmutatni, könnyedén, derűsen, magabiztosan alkalmazni. A jövő iskolájában a szigorú oktatás és az önbizalom fejlesztése, a "jó fellépés" képességének kialakítása egyformán fontos pedagógiai feladat.
Az előbb elmondottakra jó példa volt a Kulturális Diákest, melyet a Dózsa Művelődési Házban rendeztünk, és ahol közel háromszáz tanuló szerepelt.
Vissza