Előszó
Részlet a könyvből:
Mese a turulmadárról.
Felvidéken hideg már az ősz.
Rásztony felett nagy, ólmos felhők úsztak. A Nagy-Kric felől süvöltött a korai havat jelentő szél és megrázta a kis...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Mese a turulmadárról.
Felvidéken hideg már az ősz.
Rásztony felett nagy, ólmos felhők úsztak. A Nagy-Kric felől süvöltött a korai havat jelentő szél és megrázta a kis tanitólakás ablakait.
A kemence mellett nagy, fehér cica dorombolt. Mellette kuporodott a két kisebb tanítógyerek: Duci és Baba.
A négyéves Dezsőke, vagyis Duci, a cica füleit simogatta hátrafelé, miközben biztatta a dorombolót nagy selypesen
- Csicsa, csicsa... dul-dul csicsa, dolombolj csépen.
Az egy évvel idősebb Baba - igazi nevén Erzsike - komolyan nézte öccsének munkáját, közben pedig az ajtó felé figyelt..
Az asztalnál ülő három gyerek is mind az ajtót figyelte. Margitka meg is szólalt:
- Még mindig nem ugat a Morcos.
Az öreg Kata néne - hűséges vén cselédje a háznak és a tanitóné korai halála óta gondozója a gyerekeknek is - tudta jól, hogy minek várják annyira a Morcost. Nem a morcosképű és Morcos nevű bundás kutyusra vágynak annyira, hanem apjukra, akinek jöttét a Morcos örvendező csaholása jelzi.
Mióta a csehek szállták meg a Felvidéket, azóta nehéz a magyar tanitó sorja. Egyelőre még tűrik mint kántort, de figyelik erősen. Csak egy szabadabb szó a magyarságáról és a cseh puskák elé kerül. Nem csoda, ha nyugtalanok folyton az okosabb gyerekek, amikor nincs itthon az apjuk.
- Hazajön? Nem jön haza? Jaj Istenem... Ha egyszer nem jönne és egészen árván maradnának a félárva gyerekek.
Vissza