Az új földesúr

Fülszöveg

Így ír Jókai Az új földesúr 1895-ös kiadásának utószavában:
"Közel negyven éve már annak, hogy ez a regény íródott; a kor, amelyet lefest, akkor még friss emlékezetben élt, ez magyarázza a hatást, amit akkor az olvasóközönségre gyakorolt. Nemcsak Magyarországon. Lefordították legelébb angolra. Minden angol lap a legkedvezőbb ismertetéseket írta róla; az angolból ment át a svéd, dán, hollandi közönséghez, finn nyelven is megjelent. Mindenütt megértették ezt.
És ma már szépen kell kérnem az olvasót, hogy higgye el nekem, hogy ez a regény, évtizedekkel az ő születése előtt, valóban így történt meg.
Hogy voltak emberek, akik lemondtak az élet minden kényelméről azért, hogy a hatalomnak akadályt gördítsenek útjába. Nem különcök voltak, az egész nemzet érzelmeinek megtestesülései voltak."
Valóban, Garanvölgyi Ádám öreg táblabíró különcsége nem önmagáért való, festői hóbort, hanem szükséges védekezés. A rokonszenves öregúr "bogarai", a tompított, szelíd hangnem bájt és kedvességet ad a regénynek, áthatja valami lágyság, csöndes derű. Garanvölgyi birtokának szomszédságába költözik Ankerschmidt lovag, a kiérdemesült osztrák tábornok. A két szomszéd birtokos viszonya gyanakvásból fegyverbarátságba megy át. Ankerschmidt a végén kortese lesz Garanvölgyinek, akit nagy többséggel választanak követté. A lovag kisebbik lánya Elizből Erzsikévé lép elő, a Garanvölgyi Aladár, a Kufsteinből szabadult fiú feleségévé lesz.
A mű 1862-ben született, s így magába foglalhatta az abszolutizmus korának emberi tapasztalatait: az osztrák elnyomással szemben kibontakozó passzív ellenállást, a hatalom megrendülését, a kormányzat válságát és a középbirtokos nemesség negyvennyolcas szellemű fellépését.
Negyvennyolc emléke szüntelen kísért ebben az ízes, fordulatos, kalandos előadású regényben. Elég csak arra a fejezetre gondolnunk, amelyben Ankerschmidt lovag másik leányát, Hermine-t temeti:
"És ez a hant az, mely nem ereszt bennünket odább.
Ez a göröngy tart bennünket idekötve, mely halottunkat takarja; ez a göröngy avatja fel a földet, melyet eddig csak tapodtunk, hazánkká, melyet térdelésünk szentel, ez a göröngy magyaráz meg mindent, aki ezt még nem értette."
És az olvasó megérti, hogy nemcsak erre a sírra hulló göröngyökről beszél az író. Vissza