Az új ember kovácsa I-II.

Előszó

Anton Makarenko (1888-1939) hírét a magyar nevelőtársadalom éppúgy nem hallotta az elmúlt három évtizedes korszakban, aminthogy nem vehetett tudomást az orosz szovjetnek más irodalmi vagy tudományos eredményeiről sem, vagy pedig csak kerülő úton és alig-alig jutva el az ott folyó kulturális tevékenység valódi mivoltának megismeréséhez. Pedig éppen a nevelésügy egyike azoknak a területeknek, amelyeken a Szovjetunió elméleti és gyakorlati emberei legtöbbet értek el, talán ezen a téren szemlélhető legjobban az a nagy haladás, melyet a közel 200 milliós Szövetséges állam népei tettek az Októberi Forradalom óta. Minthogy az első világháború befejeztével a Szovjetuniónak úgyszólván "mindent a semmiből" kellett megteremtenie, egy új társadalmat megszerveznie, új termelési rendet bevezetnie, egyszóval a művelődésnek és az emberi létnek alapfeltételeivel kellett megkezdenie az államalkotó munkát, ezért érhető, ha már az első időkben is az államalkotók és gondolkodók figyelme a nevelés, az új nemzedék felé fordult. Innen van, hogy a szovjetek szervezésének már az első időszakában is találkozunk a nevelésügy munkásainak hatalmas erőfeszítéseivel, és annak a világos jeleivel, hogy a nyugati eredményeket minden téren megismertessék, azokat az új nemzedék nevelésében hasznosítsák és a Szovjetunió minden részében modern nevelési eszméket és intézményeket honosítsanak meg. A szovjet-pedagógia első és lázas törekvései, mint Makarenko életéből és ebből a könyvéből is kitűnik, melyet most olvasóink kezébe adunk, az első úttörők munkái főképpen a nyugati nevelési elméleteknek átvételére irányultak. Vissza