Az új ember kovácsa

Előszó

Anton Makarenko (1888-1939) hírét a magyar nevelőtársadalom éppúgy nem hallotta az elmúlt három évtizedes korszakban, aminthogy nem vehetett tudomást az orosz szovjetnek más irodalmi vagy tudományos eredményeiről sem, vagy pedig csak kerülő úton és alig-alig jutva el az ott folyó kulturális tevékenység valódi mivoltának megismeréséhez. Pedig éppen a nevelésügy egyike azoknak a területeknek, amelyeken a Szovjetunió elméleti és gyakorlati emberei legtöbbet értek el, talán ezen a téren szemlélhető legjobban az a nagy haladás, melyet a közel 200 milliós Szövetséges állam népei tettek az Októberi Forradalom óta. Minthogy az első világháború befejeztével a Szovjetuniónak úgyszólván "mindent a semmiből" kellett megteremtenie, egy új társadalmat megszerveznie, új termelési rendet bevezetnie, egyszóval a művelődésnek és az emberi létnek alapfeltételeivel kellett megkezdenie az államalkotó munkát, ezért érhető, ha már az első időkben is az államalkotók és gondolkodók figyelme a nevelés, az új nemzedék felé fordult. Innen van, hogy a szovjetek szervezésének már az első időszakában is találkozunk a nevelésügy munkásainak hatalmas erőfeszítéseivel, és annak a világos jeleivel, hogy a nyugati eredményeket minden téren megismertessék, azokat az új nemzedék nevelésében hasznosítsák és a Szovjetunió minden részében modern nevelési eszméket és intézményeket honosítsanak meg. A szovjet-pedagógia első és lázas törekvései, mint Makarenko életéből és ebből a könyvéből is kitűnik, melyet most olvasóink kezébe adunk, az első úttörők munkái főképpen a nyugati nevelési elméleteknek átvételére irányultak. Vissza

Fülszöveg

Makarenko regénye a szocialista nevelés hőskölteménye, melynek főhőse, ő maga. Arról ír, hogy a fiatalkorú bűnözőket, csavargókat hogyan nevelte át a szocialista társadalom, a szovjet állam kiváló polgáraivá. Új utat kellett törnie a nevelés terén, le kellett raknia a szocialista nevelés módszerének alapjait.
Izgalma, küzdelmes munka volt ez. A telep eseménydús közösségi élete volt az, amely öntudatos, szovjet polgárokká formálta át ezeket a fiatalokat. Művében színesen ecseteli, hogy a fiatalkorú bűnözőkből hogyan sikerült egészséges alkotó kollektívát kovácsolnia.
Ez a közösség, a telep hivataljainak összeforrottsága, nem egy érzelgős közösség, hanem fegyelmezett, harcos kollektíva, amely a munkában kialakult bajtársi együttműködésen alapult. Szoros együttműködése a tanítóknak, növendékeknek, és összeforrottság a szocializmus felé haladó szovjet nép nagy közösségével.
Makarenkónak a telepen sikerült kinevelnie az új embert, a szocialista embert. A fiatal bűnőzők nevelésében mesterien alkalmazza a bírálat és önbírálat formáló erejét, a telep lakói új erkölcsi tulajdonságainak kialakításában. Elbeszélni, hogyan lopja meg egy már régen rosszul viselkedő növendék, Uzsikov, a társait. Pajtási bíróság elé állítják, amely egy hónapi kiközösítésre itéli. Előljáróján, és betegség esetén orvosán kívül, senkivel sem szabad beszélnie, munka közben s a mindennapi életben zolált. A hatás meglepően gyors. Csak néhány napig járkált büszkén. Aztán dolgozni kezd és bajtársaiasan viselkedik. Uzsikov büntetését elengedik és amikor Uzsikov könnyek közt akar köszönetet mondani, a gyűlés elnöke szigorúan rászól: "Felejtsd el."
"Embert nevelni annyi, mint kialakítani benne egy olyan életút távlatait, amely a holnapi nap örömeihez vezet" - mondja Makarenko. Regényében egyik helyen Varvara Bregel pedagógus szemre hányást tesz Makarenkónak: "Micsoda embereket nevel maga? Almodozókat?" Makarenko ezt feleli "Nem bánom, hát álmodozókat, ettől a szótól nem vagyok éppen elragadtatva. Rajongó, süldő lányra emlékeztet, vagy még annál is rosszabbra. De különböző álmodozók vannak. Nagy különbség, hogy valaki egy fehér paripán száguldó lovagról álmodik, vagy egy 800 gyermekes kolóniáról. Mikor még szűk kis kaszárnyában laktunk, nem tágas, világos szobákról álmodtunk-e? mikor még ronggyal csavartuk be a lábunkat, emberhez méltó lábbelliről álmodtunk... Mikor egyszer zsákban két angol malcot hoztam a kolóniára, akkor is egy ilyen álmodozó, a kis Vanyka Selaputyin ült bozontos fejjel, ülepe alá tolt kézzel egy magas padon, lábát lóbálta és felnézett a plafonra, aztán így szólt: "De hiszen ez csak két malac. Csak hogy ezeknek még kölykei lesznek, azoknak is kölykei és a kölykeiknek megint. És... és öt év alatt már száz disznónk lesz... Ma azonban már 300 disznónk van és senki sem gondol arra, mit álmodott valamikor Selaputyin."
Makarenko éppen ebben látja a különbséget a polgári és szocialista nevelés között: Mindig világosabb és mindig örömteljesebb távlatok megmutatását, meglátását és megvalósítását. Vissza