"Az otthonom pedig hát ott, Makón van"

Előszó

Kedves Olvasó!
A tizenöt éves kisdiáknak menedéke, majd otthona lett Makó. Öreg barátaitól megkapta az ölelést, a simogatást, a férfias, meleg kézszorítást, majd a biztatást, a rögös életpályabuktatón az átsegítést is. Nemcsak emberségesen bántak vele, de szellemi éhségét is enyhítették. Itt vált kamaszból férfivá, verselgető diákból költővé. Makó hozta meg számára Juhász Gyula barátságát, sőt a Parnasszusra való elindulást, az első verseskötetet is. Pártfogói hitték, hogy verseivel bele fog döngeni a halhatatlanságba. Makó, amelyet Maros-menti Konstantinápolynak nevezett, szellemi szülővárosává vált, később is nosztalgikusán emlegette, hogy honvágya van Makó után, legboldogabb esztendeje a makói villanytelep fáinak árnyékában telt el.
Makó is büszke költő fiára. Őrzi és ápolja emlékét. Ennek egyik megnyilvánulása az itteni igényes József Attila-kutatás. Egykori tanára, Galamb Ödön, elsők között - már 1941-ben - fontosnak tartotta, hogy kiváló tanítványának makói éveit megismertesse a költészetét szerető közönséggel.
Vele egy időben Szabolcsi Gábor makói bölcsészhallgató a költő helybeli barátainál fölkutatta Lovas a temetőben, A legutolsó harcos és a Versek 1922. junius augusztusI szeptember című kéziratos füzeteket. Gondosan lemásolta az általa ismeretlennek ítélt 57 verset. Az ő gyűjtéséből válogatta és tette közzé Radnóti Miklós - Cserépfalvi Imre kiadó megbízásából - Galamb Ödön kötetének kiadatlan verseket tartalmazó függelékét. 1946-ban Scheiber Sándor ifj. Kesztner Zoltánnál a három füzetből a Lovas a temetőben kéziratát már hiába kereste; az örökös időközben eladta, azóta ismeretlen helyen lappang vagy megsemmisült. Szabolcsi Gábor 1955-ben József Attila és Csongrád megye címmel kiadványt szerkesztett és részben írt. Közreadta Epeijessy Kálmán, Diósszilágyi Sámuel, Espersit Mária visszaemlékezését és többek között H. Kovács Mihály írását.
A forrásföltáráson és szövegkritikán alapuló József Attila-kutatást 1952-54 között Péter László makói múzeumigazgatóként végezte el. Fölismerve, hogy a két világháború közötti makói szellemi élet meghatározó alakja Espersit János volt, róla kismonográfiát (1955) írt. Kétéves makói működésének irodalomtörténeti sommáját, József Attila Makón (1957) című összegző tanulmányát filológiai megalapozottságával, adatgazdagságával ma is alapmunkaként tartják számon. József Attiláról szóló monografikus munkáiban - a makói és dél-alföldi tekintetben - Szabolcsi Miklós mindenekelőtt Péter László tanulmányaira támaszkodott. A múzeumigazgatói székbe néprajzkutatóként érkezett és innen irodalomtörténészként távozott. József Attiláról szóló tanulmányaival, a sajtó alá rendezett kötetekkel, lektorálásaival országosan a József Attila-kutatás élvonalában tartják számon. Innen eredt Juhász Gyula életműve iránti érdeklődés is.
József Attila palántanevelő újságírója, Saitos Gyula 1964-ben írta meg József Attila Makón címmel emlékező kötetét. A nagyközönség elsősorban ebből merítette a költő makói éveire vonatkozó ismereteit.
Tóth Ferenc múzeumigazgató is fölismerte, hogy a Makó-ismeret József Attila nélkül csonka és szegényes. Így vált működése alatt meghatározóvá a múzeum irodalomtörténeti gyűjteményének fejlesztése, így született meg a város irodalmi múzeuma: az Espersit-ház. Közel hat évtizedes lappangás után a makói múzeum féltett kincse lett - más versekkel együtt - A legutolsó harcos és a Versek 1922. junius augusztus, szeptember című kéziratos füzet. Ezek tovább finomították a József Attila versek időrendjét, amelyet Stoll Béla kritikai kiadásaiban hasznosított. A makói kutatások nem maradtak lokális búvárkodások, beépültek a költői pályakép rajzaiba.
Mivel a József Attila makói időszakáról írott publikációk több mint negyven éve láttak napvilágot, sőt nagy részük ma már hozzáférhetetlen; továbbá az elmúlt évtizedekben bővült a forrásanyyag, a város önkormányzata fontosnak tartotta új, összefoglaló munka kiadását. Erre kitűnő alkalom a költő születésének centenáriuma. A kötetet József Attila Makóra érkezésének 85. évfordulóján adjuk közre. Vissza