Fülszöveg
Egy könyv, amelyet nem szabad előítéletekkel kézbe venni, elméleti vagy gyakorlati jellegű elvárásokkal olvasni! Sokkal több szabálytalanság van benne, mint amennyit a regénnyel kapcsolatban szabályaink megengedni szoktak... Hogyan olvassuk tehát? "Pannón" regényként - mondhatnánk, de emlegethetnénk akár "alföldi" regényt is. Mert valójában arról van szó, hogy Petko Vojnic Purcar, amikor regényében vállalni merte és tudta önmagát, akkor tulajdonképpen a regényfelfogás és regényszerkezet "helyi színeit" elfogadva dolgozott, mintegy megengedve, hogy "világa" a regény-formában kényelmesen elhelyezkedjék, nem szabott korlátot életanyaga "alaktalanságának". Írói gondolkodásának kiindulópontja lélektani megfigyelésből adódott: az ember élete folyamán fokozatosan távolodik gyermekkori otthonától, a háztól, az emberektől, általában múltjától, méghozzá egy mértani haladvány törvényei szerint, mind nagyobb gyorsulással. Ez a távolodás azonban a külső élettörténetet jellemzi, az ember...
Tovább
Fülszöveg
Egy könyv, amelyet nem szabad előítéletekkel kézbe venni, elméleti vagy gyakorlati jellegű elvárásokkal olvasni! Sokkal több szabálytalanság van benne, mint amennyit a regénnyel kapcsolatban szabályaink megengedni szoktak... Hogyan olvassuk tehát? "Pannón" regényként - mondhatnánk, de emlegethetnénk akár "alföldi" regényt is. Mert valójában arról van szó, hogy Petko Vojnic Purcar, amikor regényében vállalni merte és tudta önmagát, akkor tulajdonképpen a regényfelfogás és regényszerkezet "helyi színeit" elfogadva dolgozott, mintegy megengedve, hogy "világa" a regény-formában kényelmesen elhelyezkedjék, nem szabott korlátot életanyaga "alaktalanságának". Írói gondolkodásának kiindulópontja lélektani megfigyelésből adódott: az ember élete folyamán fokozatosan távolodik gyermekkori otthonától, a háztól, az emberektől, általában múltjától, méghozzá egy mértani haladvány törvényei szerint, mind nagyobb gyorsulással. Ez a távolodás azonban a külső élettörténetet jellemzi, az ember életrajzát, míg lélekrajzában éppen egy ellentétes irányú folyamat játszódik le: az emlék síkján mind közelebb kerül ahhoz a világhoz, ahonnan élete indult, s mi több, még a születés dátumát átlépve az ősök sövényén is végigfut - az ősök őseiig, mint aki a terebélyes családfa törzsén kúszik az ég felé, fel a magasba, azaz vissza a múltba. És mint ahogy a gyermek kezdetben elsősorban önmagával van elfoglalva, s szeme csak fokozatosan telítődik idegen elemmel, más, az övétől idegen emberi sorsok képeivel, az első nyolc fejezet a regény történetét mondó gyermek- és ifjúkorának képeit vetíti az olvasó elé - a családi "őstörténettel" egyetemben, a háborús évek szorongásaitól az első eredménytelen szerelmi kaland elbeszéléséig, hogy azután mind vékonyabb szálon csörgedezzék a személyes élet emléke, s mind nagyobb helyet kapjanak az emberek, szinte azt sugallva, hogy az emlékezőnek sokkal több "emléke" van másokról, mint önmagáról. Hogy mindehhez a táguló tér élménye is társul, szinte természetes. Minél több évet él meg az emlékező, annál nagyobb térszeletet tud betekinteni. Ezek az epizódok valójában kitűnően megírt novellák is egyúttal, amelyek nehezen adják fel művészi autonómiájukat, s így az "emlékező" csak erőfeszítések árán tudja féken tartani őket. Különben a "fontos", illetve a "jelentéktelen" esemény, emlék megítélésében nem kategórikusan kötelezi el magát a "fontos" mellett. Azt vallja, hogy néha ami periferikusnak látszik, közelebb van az igazsághoz, mint az, amit fontosnak szoktunk tartani. Purcarnak autentikus élménye az élet a vajdasági ég alatt, s mitológiáját is átélte: ahogy a szállást, a temetőt, az öngyilkosok sorsát elénk állítja, erről vallott. De emlegethetnénk város-képét is - egyes részletei éppen ebben a regényben kapnak költői megfogalmazást...
Vissza