Előszó
Hasonlít a mi Hazánk a csillagokkal telehintett égboltozathoz.
Ott fenn, a kéklő, végtelen magasságban, mikor a titokzatos éj puha sötétjével betakarja a világot, ezernyi ezer fénylő, szikrázó...
Tovább
Előszó
Hasonlít a mi Hazánk a csillagokkal telehintett égboltozathoz.
Ott fenn, a kéklő, végtelen magasságban, mikor a titokzatos éj puha sötétjével betakarja a világot, ezernyi ezer fénylő, szikrázó drágakő gyúl ki reszketve, ragyogva, rejtelmes hallgatással, mintha minden csillag az örökkévaló Istennek szelíden mosolygó szeme volna, vagy a kifürkészhetetlen teremtés évmilliókat átfogó, hatalmas történetének egy-egy csodás, istenkézzel irt szépséges fejezete.
Itt alant pedig, a Kárpátok virággal hímzett ölén mohlepte, fekete romok sorakoznak végelláthatatlan sokaságban, beszédes némasággal, büszke daccal felhőkbe nyúló, sziklás hegytetőkön, szelíd halmokon, suttogó erdőrengetegek elrejtett mélyein, mint a Hazánk felett jó és balsorsban tovarohanó időnek a mult századokban lerakott és ott felejtett határkövei. Óh, de a megértő lélek előtt nem csupán hallgatag, sötét kövek ezek, melyeket talán szánalmas rabszolgák ezrei hordtak fel egykor a mélyből, görnyedve, véres verejtékkel a szédítő magasba, hanem fénylő, beszédes romcsillagok, melyek csodás ragyogással világítanak bele régen letűnt, dicső és zivataros századok sötét éjjelébe, amikor még nagy, hatalmas és rettegve tisztelt nép volt az isteni küldetéssel Európa kellős közepébe szakadt turáni magyar.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal