Előszó
Részlet a könyvből
A farkasok dala
Hideg téli este volt. Az öblös cserépkályha barátságos meleget árasztott Vanay bíróék tágas szobájában, peremén almahéj sustorgott, vagy szagos füstölőt szórt rá Grószi, - ahogy a nagymamát becézték a gyerekek, - egyik unokája pedig, Vanay Janika, a szőke kis gimnázista, éppen Nyilas havát nézegette a kalendáriomban.
Abban a régi világban kemény, hosszú telek jártak a Délvidéken. Bokrok, fák, kerítések, háztetők, prémesbundaként húzták magukra a hó vastag ruháját, az ereszcsatornáról úgy lógtak le a jégcsapok, mint valami óriás szakálla s a padlásablakok mosolyogva hunyorgattak a járókelőkre, mintha csak azt mondanák: Bizony, mi nem fázunk ebben a fehér ruhában! Apa is zúzmarás bajusszal jött meg a hivatalból, és amikor fölmelegedett, előszedte a dohányszitát, gondosan megtömte a csibukot, és azt mondta:
- Az öreg Fábiánnal találkoztam, no!
- A vadásszal? - kérdezte anya.
- Azzal, bizony!... Három nyulat is cipelt az öreg, - én meg, hogy megbosszantsam, rákiáltottam: Csak nem a vadkereskedésben vette? ... Nagyot nevetett, aztán elkísértem egy darabon.
- Apukám, mit mesélt? - kíváncsiskodott Janika, mert roppantul szerette a vadásztörténeteket.
- Hát a jövő héten átmegy Krassóba, vaddisznóra. Pedig jó hatvanas már az öreg, és hogy bírja ezt a strapát!...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal