Az orvosi kartársi kötelesség lényege és határai

Előszó

Részlet a könyvből:
A kollegialitás, vagy kartársi érzés annak a tisztázását teszi kívánatossá, hogy mivel tartozunk a hivatásunk többi szolgájának, és hol az a határ, amelyen túl a kartársiasság már az orvostársadalom becsületének rovására elfajulna és nemcsak az orvosok, hanem a közérdek szempontjából is egyaránt elítélendő lenne. Tudnunk kell, hogy kartársaink iránt táplált együttérzésünkből milyen természetű kötelességek fakadnak.
Mielőtt a kartársi kötelességekről beszélnék, nézzük meg ki is az én kollégám? Erre a kérdésre nem minden életbölcseség nélkül való a nagy humorista, Busch kissé rosszmájú definiciója: "Wer ist ein Kollege? Ein Kollege is ein Mann, der seinesgleichen nicht leiden kann." De nem egyszer és az igazi mély szeretet egyik próbatételét is kiállja a kollégiális érzés abban az értelemben, ahogy azt egy szép francia mondás kifejezi, mely szerint a távolság az a szeretetnek, ami a szél a tűznek: a kicsit eloltja, a nagyot fellobbantja. Más szóval: minél messzebb van némely kolléga, annál jobban szeretik a kartársai. De nem akarom ezekkel megerősíteni az évszázadok óta ismeretes tévhitet, hogy az orvosok között a legerősebb a féltékenység és irígykedés és ebből kifolyólag leggyengébb a kartársi érzés. Az "Invidia medicorum pessima", mely ha jól emlékszem, a francia orvosegyesület falán is valahol szerepel, abból az időből maradt fenn, amikor az orvostudomány még tulajdonképpen nem volt tudomány, csak spekulációk, próbálkozások és főképen fontoskodások keveréke és amikor minden orvos többé-kevésbbé abból a miszticizmusból merítette a tekintélyét, amelyet személyi és gyógyító eljárásai körül teremtett. Vissza