Előszó
Részlet a könyvből:
A fogadtatás.
A 23-as személyzeti épület lakói mind együtt voltak a közös nagy teremben; egy sereg lány, csak így-úgy öltözve, sűrű cigarettafüstben. Ketten egy keskeny...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A fogadtatás.
A 23-as személyzeti épület lakói mind együtt voltak a közös nagy teremben; egy sereg lány, csak így-úgy öltözve, sűrű cigarettafüstben. Ketten egy keskeny heverőn helyezkedtek "kényelembe", néhányan a padlón gubbasztottak, egyik a mosdóra dobott párnán ült, lába az asztalon volt; jól vigyázott azonban, hogy hozzá ne érjen az asztalra halmozott fehér főkötőkhöz, a mosónők réméhez. A leányok vagy százezredszer állapították meg egymás között, hogy ez a főkötő-dolog most már igazán tarthatatlan.
- Ha az ápolók és teremszolgák holmiját a kórház mosatja, nem értem, miért kell az ápolónőknek maguknak mosatniok a főkötőt és a fehér harisnyát!
Panaszra panasz következett.
- Ne is emlegessétek az ápolókat, hiszen azok még élni is lusták, nemcsak a kórteremben, hanem kint is.
- Jól mondod. Ott lebzselnek, kéretlenül osztogatják a jó tanácsokat, de ha dolgozni kell...
- ... vagy ha igazán szükség van rájuk, akkor eltűnnek, mint a kámfor.
- Tudom, tudom. Kezdetben szépen megmagyarázzák, hogy a férfiosztályon az ágytál a férfiápolók dolga. Csak az a baj, hogy eszük ágában sincs eszerint cselekedni!
Vissza