Az orvos is ember

Előszó

Mikor tíz évvel ezelőtt kezembe került Oszlánczi Kata: Tenyerembe írtam a nevedet című kézirata, úgy éreztem, hogy mindenképpen ki kell adni, mert olyan témáról beszél hitelesen - a szerzetesnői hivatásból - , amely valamiképpen az egész magyar olvasóközönségre tartozik. Második regénye, melyet most vehet kezébe az olvasó, szintén olyan hivatásról szól, amely nemcsak azoknak az életét határozza meg, akik azt feladatként vállalják, hanem valamennyiük, az egész társadalom életére kihat és ezért közérdeklődésre tarthat számot. Mondanivalóját Oszlánczi Kata ösztönös elbeszélő képességével, kevés szóval úgy meséli el, hogy lényeges szempontokra mutat rá.
Az orvos is ember. Embervoltunkból fakadó korlátokkal, gyengeségekkel, kísértésekkel küszködve, mégis a legmagasztosabb emberséggel kellene végeznie feladatát, hiszen a betegség és halál határhelyzetében élő emberekkel kell törődnie, minélfogva az ő élete is állandó határhelyzetben, drámák, tragédiák hőseként folyik.
A ma divatos témát - gondoljunk csak a német és cseh kórházak életét bemutató tévésorozatokra - e kis könyv a mi valóságunk talaján mutatja be, ha nem is olyan hivatásbeli rutinnal és felkészültséggel, mint a téma más feldolgozói, de valamiképp belülről és beleállítva alakjait az elmúlóban lévő korszak sokszor embertelenségre késztető rendszerébe és személytelenség felé tartó egyre inkább technizálódó, gépiesedő világunkba, melyben még nagyobb szükség van arra, hogy az orvos környezete segítségével és a mi megértésünkkel is ember maradhasson. Vissza