Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület évszázados fennállásának emlékkönyve 1892-1992

Előszó

A kultúra fejlődését kutató szakemberek jól érzékelték és érzékeltették az ember által használt anyagok jelentőségét, amikor jellemző anyagaikról is elnevezték az egyes fejlődési szakaszokat: kőkor, bronzkor, vaskor stb. Ezeknek az anyagoknak a kitermelését és használatra alkalmas formába hozását végzi a bányász és a kohász; a két szakma tehát a legősibb és legfontosabb emberi tevékenységek közé sorolható. Magyarország ma ugyan nem tartozik a jelentős bányászattal és kohászattal rendelkező országok közé, a két szakma hazai történelme azonban annál gazdagabb. A 13-16. század között nemesfémtermelésünk vezető szerepet játszott Európában. A nagy hozzáértést igénylő, veszélyes bányász és kohász szakma oktatására 1735-ben „Berg-Schola"-t, majd 1762-ben akadémiát alapítanak az ezüstbányászatáról híres Selmecbányán. Ez az iskola - amelyet a mai magyar bányászok és kohászok ősi Alma Materüknek vallanak - több, mint másfél évszázadon át valódi, nemzetközi hírű központja volt a bányászati és kohászati tudományoknak, oktatásnak. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés után az akadémia a magyar műszaki felsőoktatás és tudományos kutatás megteremtésének úttörőjévé vált. A magyar szaknyelv megteremtésének és ápolásának igénye vezette Péch Antalt 1868-ban a ma már 125. évfolyamában járó Bányászati és Kohászati Lapok megindításához. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy - többszöri erőfeszítés után - ugyancsak az ősi selmeci akadémián, 1892. június 27-én került sor az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakulására. Vissza