Az Országház

Előszó

A Városliget belsejében, a tó vizétől körülölelt kicsiny sziget tavasztájt már virágba boruló bokrai, zöldellő fái között, egy szürke márványpadon, szóval el nem mondható szomorúságba burkolózva, fekete bronzalak üldögél. Tollat tartó jobbját aranyosra koptatták a kapaszkodó gyermekkezek, amikor az előrehajló csuklyától takart arcba igyekeztek pillantani. Ám a kérdésre - ki is volt ez a krónikás, akinek emlékét több mint kilenc évtizede őrzi a gyönyörű park mélyén Ligeti Miklós alkotása - mindmáig nincs felelet. A férfi, akitől nemzedékek hosszú sora tanulta a honfoglalás regényes históriáját, s ennek részeként legelső országgyűléseink, az ősi magyar alkotmányosság legendáját, immár nyolc évszázada halott ugyan, de makacsul őrzi nevének titkát.
Anonymus, vagyis a Névtelen, különös módon mégsem ismeretlen. A modern kutatás ma már nemcsak azt tekinti majd minden kétséget kizáróan bizonyosnak, hogy az a „néhai jó emlékezetű, dicsőséges Béla király", akit egykori jegyzője nevezetes gestája élőbeszédében emleget, e néven harmadikként ült Magyarország trónján. Emellett pontosan rekonstruálható a kor is, amelyet P. mester bő fantáziával és mesélőkedvvel vetített vissza a honfoglalás időszakába. Jól felismerhető továbbá az az ideológia, amelynek - talán akaratlanul - a szolgálatába szegődött, sőt még azok a konkrét intézmények is meglehetős biztonsággal azonosíthatók, amelyek regényes elbeszélésének a korai magyar államszervezetről szóló részleteihez adták a mintát. Vissza