Előszó
Részlet a könyvből:
Már három órája úton voltak. Kettes, hármas sebességgel kínlódtak, a direkt mintha nem is lett volna, gondolni sem lehetett rá. Hármassal is csak egy rövid, egyenes, magasan fekvő szakaszon boldogultak, ahonnan a régebbi jegesre taposott hóról a síkon végigszáguldó szél azonnal lefújta a már reggel óta ömlő, tollas, nagy pihéket. De ez csak néhány kilométer volt, s most már órák óta dombok és erdők közt kanyarogtak, a szél valahol a magasban, a fák kopasz koronája körül zúgott, s ők tengelyig a friss hóban küszködve brummogtak előre. Gábor érezte a csizmaszáron át is, milyen forró lehet a henger, levette a gázt, kuplungolt, nullába pöccintette a sebváltókart, s letette a lábát. Lehúzta a szájáról a sálat a nyakába, feltolta a motorszemüvegét, lehajolt, s ráköpött a hengerre. Pattanó sistergés.
- Egy kicsit hadd szuszogjon - szólt hátra.
Nem kapott választ.
- Nincs szívem tovább kínozni, míg egy kicsit le nem hűl - tette hozzá.
Semmi válasz, csak a szél zúgott messze fenn. A hátsó ülésen kuporgó, bundasapkás alak meg se moccant.
- Hé, ébresztő! Nyavalyás! Ezért dülöngélünk, csúszkálunk, mint a részegek. Hé! Feriii!
Megmozdult a hátsó ülésen gubbasztó. - Ne ordítozz - mondta -, az ember frászt kap. - Helyezkedett, ő is letolta a szája elé kötött sálat, nyikorgósat ásított.
- Elaludtál, mi? Mondom: egyszer mindketten megkrepálunk miattad. - Tavaly, 1951-ben, ősszel az utolsó pillanatban kaptak távirati meghívót egy „sürgős" értekezletre, az esti vonatot már nem érhették el, motorral kellett menniük. Martonvásár előtt hetven, nyolcvan között repesztettek, kifogástalan száraz út volt, mikor egyszerre vészesen imbolyogni kezdett a motor hátulja, és Gábornak épp hogy csak sikerült fékezni. Feri akkor is elaludt, de olyan mélyen, hogy hirtelenjében nem is tudta, hol vannak. Később bevallotta, hogy akkor történhetett a megingás, mikor álmában a kispárnát a feje alá gyűrte. Ezen a jeges úton persze szó sem lehetett volna hirtelen fékezésről. - Begyűrted a kispárnát, mi?
Vissza