Az öngyilkos

Előszó

Részlet a kötetből:

ÖNGYILKOSSÁG ÉS PSYCHOPATHIA
Irta: Dr. Nyirő Gyula egyet. m. tanár.

Az életösztön miniden élőlénynek örökletes, veleszületett tulajdonsága, mely az egyéni érdeknél magasabbrendü célt, a faj fennmaradásának célját szolgálja. A Freud-féle psiychoanalysis tanítása szerint azonban mint örökletes tulajdonságot hordozzuk magunkban az önmagunk elpusztitásának vágyát, a teljes, tökéletes nyugalom elérése utáni törekvést, a halálösztönt is. De Freud is, aki tehát a halálösztönt, (mint olyant, lelki betegségeknek, elismeri, hogy igen mélyreható lelki elváltozásoknak, lelki betegségnek, neurosisoknak kell bekövetkezniök, hogy a halálösztön valakiben uralkodóvá legyen. Ha megkíséreljük beleélni magunkat az öngyilkosjelölt lelki állapotába, el is tudjuk képzelni, milyen óriási lelkiváltozásokra, mily óriási lelki átalakulásra van annak szüksége, aki veleszületett életösztöne ellen akar cselekedni. Az életösztön szinte mint egy felettünk álló, metafizikai én parancsol bennünk és nem egyszer tudatos törekvéseinkkel ellentétes cselekvésekre kényszerít egészségünk védelme érdekében. Hiszen az öngyilkosságra elszánt, konokságában befolyásolthatatlan, a maga elpusztításához minden lehető eszközt igénybevevő súlyos melancholiás beteg is önkéntesemül kélsz életének Legalább is reflexszerű védelmére, ha az életveszedelem váratlanul, nem az önmaga választotta uton jelentkezik. Ismeretes, hogy az életösztönnek ezt a hatalmát mérlegelő öngyilkosjelölt igyekszik végzetes tettét olyan módon elkövetni, hogy az utolsó pillanatban feltámadó életösztön kisérletét sikertelenné ne tegye. Sokat vitatott kérdés, hogy vajjon az öngyilkosság szociális, gazdasági, vallásos, morális probléma-e, vagy betegség, mely a psychiáter hatáskörébe tartozik. A természettudományi nézőpont, az orvosi gondolkodás szempontjából Melly következő szavait idézem: „Az öngyilkosság az életösztön negativuma. Az egészséges ember tudatfeletti és tudatalatti akaratával egyaránt életének fönttartása érdekében küzd, lelki depressziójának orvosságát nem az öngyilkosságban keresi, hanem az életkörülményeinek célirányos megváltoztatására törekedik. Az életösztön épsége egyensulyi állapot az életkörülmények és a psyche teherbiróképessége között.
Sokan vannak, akik az öngyilkosságot, az öngyilkosságok megszaporodását a gazdasági viszonyok romlásával, a vallásos és erkölcsi világrend meglazulásával magyarázzák, a modern kultura és modern szociális élet következményének tartják. Ezeknek a körülményeknek jelentőségét psychiátriai szempontból sem kicsinyelhetjük le, de mégis hangsúlyoznunk kell, hogy minden lelki megnyilvánulás, úgy az ép-élettani, mint a pathologiás, a külső behatásokon kívül és valószinűen elsősorban és nagyobbrészt az örökölt alkati sajátságoktól függ. Más kérdés, hogy vájjon az öngyilkosság elmebetegségnek a következménye-e, vagy sem. Erre már csak azért sem válaszolhatunk, mert az elmebetegség fogalma kikristályosodva még nincs, valószínűen soha nem is lesz. Az ép és kóros lelki megnyilvánulások, az épelméjűség és elmebetegség között határt vonni nem tudunk. Vissza