Az Istvánkúti Nyírjes élővilága (Zempléni Tájvédelmi Körzet) és természetvédelmi célú kezelése

Előszó

A Zempléni-hegység (másik nevén a Tokaj-Eperjesi-hegyvidék) hazánkban az Északi középhegység legészakkeletibb tagjaként a Kárpátok közelségének jegyeit legjobban magán viselő terület. A Kárpáti-hegyrendszer belső, vulkanikus vonulatának részeként fogható fel. A Milic-csoporton keresztül szinte közvetlen összeköttetésben áll a magasabb kárpát hegyláncokkal, ami elsősorban a növény- és állatvilág egyes tagjainak itteni előfordulásává bizonyítható (SIMON 2005). Ezért nem meglepő, hogy legfőképpen a magasabban fekvő területek növénytársulásaiban találjuk meg ezeket a fajokat. A flóra számos faja (korpafüvek, szirti páfrány, kárpáti sisakvirág, karcsú sisakvirág, völgycsillag, csengettyűvirág, vörös áfonya, ernyőskörtike, farkasboroszlán, fehér acsalapu, pávafarkú salamonpecsét, magyar) kőhúr, havasi ribiszke, havasalji rózsa, füles fűz) és növénytársulások közül a kárpáti (ún. montán vagy magashegyi) bükkösök, szilikát sziklaerdők, hegyi rétek, savanyú szőrfűgyepel és nyílt szilikát sziklagyepek előfordulásai erősítik a képet.
A Zempléni-hegység 600-700 m magas hegyei nagyjából Hollóházától és Telkibányától délkeletre, egészen Háromhutáig, egy tömbben alkotják a hegyvidék kárpát jellegű részét. Ezen belül az ún. Háromhutai-hegycsoport alkotja egyben a Zempléni Tájvédelmi Körzet legnagyobb területű fokozottan védett régióját, amelyeknek egyik nagyobb összefüggő egysége a délkeleti végen a Sólyom-bérctől kezdődően, a Mlaka-réten és az Istvánkúti Nyírjesen keresztül, a Bagolybérc-tető és a Kis-Péter-mennykő érintésével nagyjából a Nagy-Péter-mennykőig és a Pengő-kőig tart (BARÁZ és KISS 2007). Vissza