Előszó
Az európai fehér ember története csodálatos hősi eposz!
Vagy háromezer évvel ezelőtt az ismeretlenség homályából váratlanul előtört egyik törzse; tudományt, művészetet teremtett, munkája nyomán...
Tovább
Előszó
Az európai fehér ember története csodálatos hősi eposz!
Vagy háromezer évvel ezelőtt az ismeretlenség homályából váratlanul előtört egyik törzse; tudományt, művészetet teremtett, munkája nyomán gazdagság, jólét született, kereskedett, hódított. Mikor a vagyonszerző ős vitális ereje megtört, egy fiatalabb, életerőtől duzzadó rokon lépett a helyére, átvette az évszázadok alatt gyűjtött anyagi és szellemi javakat, s az örökséget őrizte, gyarapította. S amikor az is kidőlt a sorból, más, mások léptek a helyére. Úgy ment ez tovább, mint valami történelmi stafétafutás.
Az európai műveltség megszületett, nőtt, izmosodott.
Mindebben nem volna semmi különös vagy meglepő, hiszen Földünk más, egymástól távol eső pontjain is keletkeztek eredeti, önálló civilizációs gócok. Ha a rangot, érdemet a régiség, az elsőség jelentené, a pálmát meg éppen más ragadná el előlünk, mert Európa népei barbár tunyaságba temetkezve szunnyadoztak még, amikor másutt már évszázados, évezredes műveltségek éltek és ragyogtak. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ott, a Földközi-tenger keleti csücskében különösebb körülmények között, messzebbre tekintő célkitűzéssel keletkezett volna az új világ; egynek indult a sok között. Vagy talán olyan tisztes kort sikerült megélnie, mint a többinek nem? Hát csak a kínai műveltség nem öregebb-e nálánál legalább két évezreddel?
A meglepő, a csodálatos az, hogy ez a nyugati civilizáció a hosszú háromezer év végére nem sorvadt el, mint a többi, amelyeken ennyi idő multán már a gyengeség, az elaggás jelei kezdtek mutatkozni: befelé fordultak és saját multjukon rágódtak. Ellenkezőleg, mintha akkor kapott volna csak igazán erőre.
Vissza