Az impresszionizmus kora

Előszó

Az impresszionizmus története

1866-ban a L'Evénement nevű párisi ujság felmondott fiatal műkritikusának, Emile Zolanak. A kifogás az író ellen az volt, hogy egy kezdő festőt, aki néhány évvel azelőtt a "Reggeli a szabadban" című képével kínos feltűnést keltett, s kinek Olympiája néhány hónappal azelőtt olyan botrányt okozott, hogy a festményt a közönség dühétől a kiállítás vezetősége külön e célra szervezett őrséggel kellett megvédje, Zola beszámolójában nemcsak hogy különös figyelemre méltatta, hanem mint az új művészet nagy tehetségű úttörőjeként mutatta be. a Festőt, kinek pártolásáért Zola állását vesztette, Édouard Mantenek hívták.
Ekkor azonban a művészet világában megindult forrongást már nem lelehetett megállítani. AZ első "forradalmár"-hoz újabbak csatlakoztak és nemsokára a sajtó hangos lett a szenvedélyes támadások csatazajától. a figaro 1876-os évfolyamának egyik áprilisi számában, Ablert Wolff tollából a következő kifakadást olvashatjuk: "A Le Peletier-utcát a balsors újra sújtja. AZ Opera égése után ime egy új szerencsecsillag zúdult erre a városrészre: Durand-Ruelnél most nyílt meg egy kiállítás, melyről azt állítják, hogy ott festmények láthatók. A jámbor, ki arra sétált, belép és megdöbbent szemei előtt szörnyű színjáték pereg le. Öt vagy hat lelkibeteg, közöttük egy nő is, találkát adtak itt egymásnak, hogy műveiket kiállítsák. Vannak kik a nevetéstől megpukkadnak e képek előtt, nekem azonban elszorult a szivem. Ezek a mondvacsinált művészek magukat intranzigenseknek, impresszionistáknak nevezik. Veszik a vásznat, a festéket, az ecsetet, mintegy véletlenül felkennek néhány színfoltot és az egész alá odabiggyesztik nevüket."... Vissza