Az ikrek ideje

Előszó

Ezen a reggelen nem volt kedvem semmihez. Már a felkelés is nehezen ment; aztán úgy éreztem, hogy fogkefém súlya éjszaka legalább a százszorosára növekedett. Amikor este fogat mostam, még rendben volt vele minden, reggelre azonban mintha jókora vasdarabbá változott volna. Természetesen tisztában voltam vele, mi az oka annak a pokoli fáradtságnak, amely uralta minden porcikámat: az az ügy, amelyet csak nemrég, két hónappal ezelőtt zártam le.
Anélkül, hogy bő lére ereszteném a dolgot: sikerült rábukkannom lakásom pincéjében egy széfre, amely egy bizonyos Santana nevű maffiózóhoz volt kapcsolható; sikerült átvernem Santanát, s végre lezárhattam egy lezáratlan ügyet, amelynek akár az áldozata is lehettem volna. Végül is minden jó, ha a vége jó: nem haltam meg, és úgy érezhettem, hogy új életet kezdhetek anélkül, hogy a régit azért teljesen abbahagynám.
Persze nemcsak ez az új élet és a maffiaügy foglalkoztatott, hanem Zsiráf, azaz Morgan Hansen is, akivel végre sikerült egy hajó fedélzetén összejönnünk. Vagyis inkább a kabinjában. Emiatt aztán akár boldog és elégedett is lehettem volna, ám mégsem voltam az. És tudtam is, miért. Egy barna szemű, valaha élt asszony volt az oka, aki néha megjelent előttem, és ilyenkor alaposan belekavart a levesembe. De menjünk csak szép sorjában.
Éppen csak sikerült összekapnom magam, amikor Marisa, a házvezetőnőm kopogott az ajtón.
- Felébredt már, Miss Debby? - hallottam a folyosóról beszűrődő hangját.
Sóhajtottam, és belenéztem a tükörbe. Úgy láttam, hogy elfogadható állapotban vagyok. Nem mintha Marisa nem látott volna ennél sokkal rosszabb formában is, Vissza