Előszó
Négy évvel ezelőtt, 1998 nyarán készítettem el az első beszélgetést Pávai Sándor atyával, aki - Istennek hála - idén, 95. évében bemutathatta rubinmiséjét. Huszonnégy interjú követte az elsőt, így...
Tovább
Előszó
Négy évvel ezelőtt, 1998 nyarán készítettem el az első beszélgetést Pávai Sándor atyával, aki - Istennek hála - idén, 95. évében bemutathatta rubinmiséjét. Huszonnégy interjú követte az elsőt, így állt össze egy kötetrevaló anyag, így jelenhetett meg 2000-ben Az ígéret gyermekei. Huszonöt, egri főegyházmegyés pap beszélt életútjáról, papi hivatásáról, szemináriumi éveitől kezdve a káplán-, majd a plébánosi idők szépségeiről, papi örömeiről és nehézségeiről. Ezek az atyák még a háború előtt, vagy alatt szentelődtek, ismerték a régi, „történelmi" egyházat, ifjúkoruk mégis az egyházüldözés, a szétszóratás, az államosítás időszakára esett. Többen megjárták közülük Rákosi börtöneit - néhányan még a szovjet munkatáborokat is esetleg felfüggesztették, eltiltották őket hivatásuk gyakorlásától. Fiatal emberként élték meg a papi „békemozgalom" szervezését, lettek üldözöttjei, ritkán haszonélvezői a végső soron az egyház felszámolását célzó intézménynek. Legtöbbjük vidéken, falvakban, kisvárosokban működött, ott tettek meg mindent azért, hogy vállalt kötelességük szerint vigyék szét a jó hírt, buzdítsák híveiket a hűségre, az evangéliumi élet megtartására. Abban a kötetben a hetvenévesnél idősebbek szólalhattak meg. Hála Istennek, közülük (a könyv megjelenését már meg nem ért dr. Henkey-Hőnig Károly mellett) egyedül Hetényi Adorján távozott el azóta az élők sorából, a többiek - néhányan súlyos betegen - itt vannak közöttünk, többen még most is munkában, plébánosként szolgálják Isten népét. Már a megjelenés heteiben szóba került a lehetséges folytatás, a hatvan és hetven év közötti generáció megszólaltatása. Nem nagy a korkülönbség közöttük, az olvasó mégis láthatja, hogy a két év alatt megszületett második kötet szereplői (egy-két idősebb, az első kötetből valamiképp kimaradt atyát is beleértve) sok tekintetben más életet éltek. Az ötvenes években voltak kispapok. Micsoda hit, elszántság kellett már ahhoz is, hogy megismerve az istentagadó, ateista rendszert, látva Mindszenty kardinális bebörtönzését, más papok elhurcolását, úgy döntsenek: engedelmeskednek az Úr hívó szavának. Többségük az 1956-os forradalmat a szemináriumban, vagy épphogy felszentelt papként élte át. Vérmérsékletük, lehetőségeik szerint részt is vettek az eseményekben, kockáztatva életüket, szabadságukat. Még aki nem került börtönbe, akit nem zártak ki a Hittudományi Akadémiáról - ilyenek is voltak az is megtapasztalta a „vasököl" könyörtelen csapásait.
Vissza