Az ige igézetében

Fülszöveg

(AZ ÉG CSARNOKAI) Victorinus Limes újkori alteregója, H.Gy. az iméntivel szinte hajszálpontosan megegyező életutat járt be; a háború utáni magyar irodalomban feltétlenül újdonságként ható regényeket, monumentális misztériumjátékot, számos drámát és novellát írt már, amikor nagyszabású filozófiai művekkel áŰott elő. E könyvei, a Szélhárfa-sorozat három darabja (A Rákóra Ideje, Félreugrók-Megtántorodók, Antisumma)- közel ezer oldalt tesznek ki, s ha ebbe beleszámítjuk az életműben itt-ott visszatérő redundanciákat, akkor is a háború utáni magyar filozófiai irodalom egyedülálló teljesítményével van dolgunk. Mindaz, ami az előbbi három könyvben benne foglaltatik, tulajdonképpen egyfajta breviáriumként,lerövidítményként jelenik meg Az Eg Csarnokaiban; egészen tudatosan ismétlésképpen, de nem a „tan" lerövidítésének formájában. Annál is inkább nem, mert H. Gy. a sokféleképpen invokált -posztmodern? újpogány? - idők magyarországi koraszülöttjeként semmiféle új tant nem dolgozott ki;... Tovább

Fülszöveg

(AZ ÉG CSARNOKAI) Victorinus Limes újkori alteregója, H.Gy. az iméntivel szinte hajszálpontosan megegyező életutat járt be; a háború utáni magyar irodalomban feltétlenül újdonságként ható regényeket, monumentális misztériumjátékot, számos drámát és novellát írt már, amikor nagyszabású filozófiai művekkel áŰott elő. E könyvei, a Szélhárfa-sorozat három darabja (A Rákóra Ideje, Félreugrók-Megtántorodók, Antisumma)- közel ezer oldalt tesznek ki, s ha ebbe beleszámítjuk az életműben itt-ott visszatérő redundanciákat, akkor is a háború utáni magyar filozófiai irodalom egyedülálló teljesítményével van dolgunk. Mindaz, ami az előbbi három könyvben benne foglaltatik, tulajdonképpen egyfajta breviáriumként,lerövidítményként jelenik meg Az Eg Csarnokaiban; egészen tudatosan ismétlésképpen, de nem a „tan" lerövidítésének formájában. Annál is inkább nem, mert H. Gy. a sokféleképpen invokált -posztmodern? újpogány? - idők magyarországi koraszülöttjeként semmiféle új tant nem dolgozott ki; elgondolásának újdonsága maga a kor, amelyet megidéz, illetve ahogyan megidézi Az írások belső dünamisza, a honi filozófiai irodalomban (nem a filozófiatörténetben!) szinte páratlan filológiai felkészültség kiegészül az öregkori művek „lecsupaszított" jellegével— a belső gravitáció megnövekedésével párhuzamosan egyre inkább kopárrá érlelődő formával, amely már önmagában is a töredékek létrehozásának irányába hat—, a szépirodalmi megnyilatkozásokhoz mérten jóval fegyelmezettebb és kevésbé dekoratív nyelvvel. Valóban, az a körülmény, hogy H. Gy. filozófiai oeuvre-je már a szókratészi kor, tehát a hetvenedik év után látott napvilágot, önmagában is figyelemre méltó körülmény; s habár ez nem jelenti a bölcsesség és az aggkor automatikus egymás mellé rendelését, a kései művek mindenesetre átalakítják az alkotói erószt Erósz és erósz metamorfózisai ellenében a filozofálás azonban-mint életforma és tevékenység-szükségképpen consolatio is egyben, függetlenül a művek sztoicizmussal átitatott (vagy: át nem itatott) szellemétől. H.Gy. mint szorgalmas glosszaíró hasonlít azokhoz az egykori szerencsésekhez, akik az írástudás privilégiumával felövezve, középkori kolostorok falain belül apró s általában anonim jelzésekkel hozták a külvilág és az utókor tudomására létezésüket. Ám ez a hasonlóság csak a külsőségeket érinti; Az Ég Csarnokai szerzőjének pozíciója — mint ma majd mindenkié—a mélységes kivetettség; sehol sincsenek megóvó-megőrző kolostorfalak. A kivetettség és a magány azonban tudatosan vállalt konzekvencia; H.Gy.-mint filozófus—nem igényel semmiféle consolatiót, vigasztalást. Szemben az „üres éggel", különnemű civilizációk és idők határait áttörve, szavak, gondolatok, teóriák üzennek egymásnak, optimális esetben: beszélgetnek. A határtalan beszélgetés ideája persze nem nóvum, H. Gy. elsődleges érdeme az, hogy a IV. század túlélő paganuszxt ,„pasz-sziv agnosztikusai"A. egyfajta típussá emelte, a különböző aiónok határán é\ö„átme-neti korok" számára a túlélést üetően életmintává tette. Amikor a filozófiatörténet egynémely kitüntetett pillanatai megteremtik a korok és emberek „fölött" zajló beszélgetés valóságos helyét, az intakt és összefüggő kultúrák elveszítik önállóságukat: H. Gy. szinkretikus és eklektikus filozófiakritikájának (tarka) képe csak és kizárólag egy ember nézőpontjából hitelesíthető; ez a valóban önálló mű és gondolat előfeltétele A filozófus pozíciójának ultramodem, illetőleg archaikus locusai mindvégig sajátos szimmetriát eredményeznek H. Gy. művében: a kétezer éves kereszténység valós (páli) és lehetőségképpeni (markióni) arculata, az ókeresztény kort beárnyékoló Plótinosz és a páli konstrukció kettőssége, a filozófus Buddha és a vándor szofista Jézus oppozíciója éppúgy feloldatlan vagy egymásnak feszülő erőket jelképez, mint az említett posztmodern és archaikus én. Mi az-ha van ilyen?-, ami ezeket a kettősségeket feloldja? H. Gy saját „szépírói" nyelvét is az új forma, a filozófiai esszé kívánalmaihoz igazítja. A filozófia jelenkori esélyeit tekintve talán nem meglepő módon ez a nyelv végletesen hasonul szkeptikus kultúrkritikájához H. Gy. megfogalmazásával: „ nyelvünk az ókor mankóin sántikál" A filozófia nyelve úgy látszik, a főnixhez hasonló, meghaló és megint újra feltámadó jelenség A szkepszis nem életérzést jelent H. Gy.-nél, hanem egy adott filozófiai hagyományba való bele-helyezkedést, ami azonban nem érinti a 2500 év sugallta reményt,az eljövendő otthonlét kérdését. A Heidegger-és Sartre-kritikákban a filozófiából radikálisan száműzött „semmi" látszik feltűnni a szkeptikus váradalom horizontján; a nyitott és ultramodernnek nevezett én szembekerül saját történetfilozófiájával, míg az archaizáló én „beszélget" s keresi saját tapasztalatainak, elgondolásainak múltbéli megerősítéseit ¦ •¦H. Gy.-nek feltétlenül mentségére szolgáljon, hogy korunk jó néhány kifejezetten agresszív irányzatával szemben önmagába zárt teóriával van solgunk; a szerző nem akar „térítem". Rugási Gyula: H.Gy.: AZ ÉG CSARNOKAI (Holmi, 1990januái) Vissza