Az igazi Hofi

Előszó

Hofi Gézáról, a századvég bízvást legsikeresebb humorista előadóművészéről a közelmúltban számos fórumon megemlékeztek, hiszen hetven éves lett volna. Azon kevesek közé tartozik, akinek szinte minden műsorát megőrizték kép- és hanghordozókon az utókor számára. Halála után nem sokkal egy emlékkönyv jellegű kiadvánnyal is tisztelegtek már a művészete előtt.
Egy igazi emlékkönyvben a pályatársak, a színpadi környezetéhez tartozó, többnyire jól ismert személyiségek szokták dicsérni azt, akinek emléket állítanak. Ilyen értelemben Az igazi Hofi című kötet nem igazi emlékkönyv, hiszen az emlékezők között nem találunk ismert személyiségeket.
A kötet szerkesztője Hofi Géza unokaöccse, az emlékezők pedig közeli rokonok, gyerekkori ismerősök. Azzal a céllal állították össze a könyv anyagát, hogy Hofi Gézának az előéletét, személyiségének fejlődését, mindennapi habitusát mutassák be. A falusi környezet varázsát, ahol gyerekkorának nyarait és a háborús időket töltötte, a kőbányai munkásmiliőt, ahonnan elindult eleinte rögös pályáján, majd országos sikereit és népszerűségét, valamint sztárallűröket mellőző, szinte plebejus mindennapi életét. Még a tőle idézett mondatok is közvetlenségéről árulkodnak, amelyekbe divatos nyomatékosító szavak is becsúsznak (ezeket mindenesetre csonkítva közöljük, de azért úgy, hogy az olvasás ritmusát ne törjék meg).
A gyermekkori pajtások, rokonok és ismerősök előadásából szinte szociográfiai hitelességgel tárul elénk a kiskorától színpadra törekvő ember személyisége, eltökéltsége, szívóssága, elkötelezettsége, illetve a család és a barátok iránti szeretete, gondoskodása, emberi tartása, szerénységgel párosuló magabiztossága.
A hivatásos fotósok képei mellett számos felvételt közlünk a családi fotóalbumokból, és még többet is bemutattunk volna, ha a régi képek megfeleltek volna a nyomdai feldolgozás követelményeinek. De meg vagyunk győződve arról, hogy ez a válogatás is plasztikusabbá teszi a szubjektív emlékezők által felvázolt képet Hofi Gézáról, akinek hiánya a magyar szórakoztató művészetben egyre jobban érezhető. Vissza

Fülszöveg

Hofi Gézát akkor még Hoffmann Gézának hívták.
Mi 'Mucinak' hívtuk őt, mert ezt szerette.

Géza sokáig emlegette, hogy az összes utasellátós tányér kék csíkját ő csinálta. Ő volt, aki húzta a csíkot, ahogy a korong ment.

- Hofi elvtárs, önnek az lesz a feladata a VIT-en, hogy ezt és azt, amazt figyelje meg. Ide és oda menjen el, ezt és ezt nézze meg - mondták.

Mikor már megtudták, hogy Géza ki nekem, találkoztam velük, és akkor mondták, hogy:
- Itt volt ám Géza, itt vadászott Czinegével.

- Meg kell, hogy igyuk a pertut, hogy mondhassa nekem: Hülye vagy Géza!

Másnap mondtam a művész úrnak, hogy mehetünk a Markóba. Harsány nevetés fogadott bennünket, mert a rabok éppen mentek dolgozni, észrevették őt, és azt hitték, hogy le van tartóztatva.

Kádár is volt ott. Mondta neki:
- Csak bátrabban, Hofi elvtárs! Csak bátrabban!

- Tudod, most már a második Mercedesem van, ez nagyon szép kocsi, de most is szívesen szeretném a lovakat vezetni Iszkázon.

Ő is, mint oly sok ember, félt a haláltól, az elmúlástól.
- Gyorsan élj, Peti, az életnek oly hamar vége lesz! - mondta nekem többször. Vissza