Az igazi Dream Team

Előszó

Az olvasóhoz

Elvben ez a Győzelemre születtek 3. része - gyakorlatban nem az. A Kemény Dénes világverő együtteséről született, a 2000-es sydneyi győzelem, majd a 2003- as barcelonai diadal után megjelent két könyvet ki lehetett volna egészíteni, mégis úgy döntöttem, valami mással próbálkozom. Eddig a győzelmek történetét, valamint a sikereket kivívó géniuszok interjúkkal megfejelt portréit találhatták az oldalakon. Ezúttal mást fognak. Egy sosem volt, sosem lesz mérkőzés históriáját, az athéni döntőét, amelyben benne van mindaz a nyolc év, amelynek során a magyar válogatott sosem látott magasságokba emelkedve kilenc aranyérmet szerzett; benne van annak a tizenhárom világklasszisnak, valamint edzőiknek az egész élete, akik augusztus 29-ének késő délutánján a mennyekbe röpítettek minket; benne van mindaz a varázslat, ármány, csibészség és galádság, amely maga a magyar vízilabdázás. Nemcsak medencék, nemcsak gólok, nemcsak pofonok - hogy a múlt nagy klasszisának szellemét idézzem de minden más: öröm és bánat, varázslatos véletlenek, felhőtlen örömök és súlyos, most először nyilvánosságra kerülő személyes tragédiák. Kiderül, mi mindenen kellett keresztülmenniük főhőseinknek ahhoz, hogy azon a vasárnap délutánon, amelyen a magyar települések utcái elnéptelenedtek, és a nyitott ablakokon át eleinte zaftos káromkodások, később vakolatrepesztő diadalüvöltések és örömsikolyok hallatszottak kifelé - szóval, hogy azon az augusztus végi napon a magyar vízilabdázók öt éven belül másodszor is megnyerjék az olimpiai aranyérmet. És talán kiderül az is, hogy miközben az ország egyik fele 0-3-nál, a másik 5-7-nél végképp feladta a reményt, addig ott, az athéni medencében tizenhárom játékos és az őket kormányzó edzői stáb tagjai miért nem hitték egyetlen pillanatig sem, hogy itt veszíthetnek. Miképp az is, miért nem veszítettek. Pontosabban: miért kellett győzniük. Csurka Gergely P. S. Egyébként azért, mert - mint tudjuk - Győzelemre születtek. Vissza