Az ifjú gárda

Előszó

Részlet a könyvből:
Az „Ifjú Gárda" bemutatása mind a hivatásos, mind a szabad színjátszók számára komoly feladatot jelent.
Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy ezt a darabot a polgári színjátszás eszközeivel előadni, vagyis „megjátszani'' nem lehet. Az „Ifjú Gárda" szocialista-realista irodalmi alkotás. Számunkra gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha hűek akarunk maradni a mű értékéhez, akkor annak színpadi előadását is a szocialista realizmus eszközeivel kell megrendeznünk.
Kettős színészi állásfoglalást jelent ez: először azonosulni kell a szovjet népnek a szocializmust építő nagy harcával, azonosulnunk kell továbbá a lenini-sztálini Komszomol hős fiaival, eggyé kell válnunk érzéseikkel és tetteikkel. A színész első feladata tehát, hogy tökéletesen higgyen abban, amiben Oleg Kosevojék hittek, amiért harcoltak és életüket áldozták fel. Ez a belső eszmei állásfoglalás. Tovább kell azonban vinnünk ezt és ki kell egészítenünk a külső cselekvő állásfoglalással. Tisztán meghatározza ezt a feladatot a következő kérdés, amit minden színésznek fel kell tennie önmagának: „vájjon én X. Y. színész, adott helyzetben ugyanúgy cselekednék, mint Oleg Kosevoj, vagy Uljana Gromova?" Ha erre igennel tudunk válaszolni, akkor a színpadon minden mesterkélt játék nélkül, cselekvően fogjuk Oleg Kosevojék életét, harcát élni. Ha fel tudjuk emelni érzéseinket arra a fokra, amilyen fokon Olegék szeretni tudták népüket és gyűlölni az ellenséget, akkor már nincsen szükségünk semmi külsőleges eszközre, akkor a szöveg, a tartalom, a színpad minden kelléke valósággá válik és magunk is azoknak a magasztos érzéseknek tüzében fogunk égni, amelyeknek lángja az „Ifjú Gárda" hőstettei nyomán ma már az egész világ haladó ifjúságának útját bevilágítja.
A darab helyes megrendezésénél szükséges beszélni a forradalmi romantika kérdéséről. Lenin megállapította, hogy a szocializmus felépítése az új embertípus kialakítása nélkül elképzelhetetlen. Ez az új embertípus a munkásosztály forradalmi harcaiban született meg. Az 1917-es Októberi Nagy Szocialista Forradalomnak, majd utána a polgárháborúnak és a Nagy Honvédő Háborúnak, de ugyanígy a szocializmus építésének ismert és ismeretlen személyeiben találjuk meg ezeket az új hősöket. Legfontosabb jellemvonásuk: a dolgozó népért való harcos önfeláldozás, a nép. iránti rajongó szeretet és az ellenség határtalan gyűlölete, továbbá a minden akadályt legyűrő győzni akarás, a győzelembe vetett megingathatatlan hit.
A forradalmi romantika a szocialista realizmus egyik fontos tényezője.
A szocialista realizmus lényege abban áll, hogy a művésznek nemcsak olyannak kell bemutatni az életet és az embert, amilyen, hanem olyannak is, amilyennek lennie kell. Ezt nem tudnánk megcsinálni - mint Lenin megállapította - „... ha képzeletünk nem rakná össze egyetlen egésszé azt, ami csak most van kialakulóban. Enélkül nehezen lehet elképzelni, mi ösztönözné alkotásra, fárasztó munkára az embereket, úgy művészeti, mint tudományos vagy gazdasági téren " Színpadunkon tehát mindazt, amiről álmodozunk, ami után vágyakozunk, amiről azt szeretnénk, hogy megvalósuljon, élő emberi formába, meghatározott cselekvésbe kell önteni. És ez már mint az új társadalom új világa, új embertípusa jelenik meg. Feltehetjük a kérdést, vajon mindemellett reális lesz ez az ábrázolás? Vissza